Irodalmi Szemle, 2007
2007/8 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században. (16) Novellisták a két világháború között (tanulmány)
Grendel Lajos nak kevés dísze és eleganciája mögött Kosztolányi alakja sejlik föl. S Kosztolányit juttathatja az olvasó eszébe azzal is, hogy legjobb novelláinak hátterében ott settenkedik a halál, vagy legalábbis az elmúlás elkerülhetetlenségének tudata. Az viszont Krúdy- val rokonítja, hogy prózájában a hasonlatnak kiemelkedő funkciója van, bár a hasonlatot ő sosem növeszti olyan szerteágazóvá és terebélyessé, mint idősebb barátja és mestere. Illés Endre így ír erről: „Amikor Hunyady hősei egy-egy hasonlatot kapnak, mintha rögtön egy másik világba jutnánk, vér és oxigén járja át őket, egyetlenegy lélegzetvétellel megtalálják saját szívdobogásukat.”® Hunyady Sándor társadalomkritikus és moralista, de mindkét minőségében elsősorban író, mégpedig elsőrangú író. Ez azt jelenti, hogy a társadalomkritikus írók között nem az ostorozó fajtát képviseli, osztályharcos szempontok pedig nagyon távol állnak tőle. Jól látja a társadalmi igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket, s azokat indulatok és nagyobb szenvedélyek nélkül rögzíti. Nem a lázítás, hanem a részvét írója, mint Kosztolányi. Sosem hagy kétséget afelől, hogy a kiszolgáltatottak, elesettek és gyengék pártján áll, de a velük szembenálló közönyösöket és cinikusokat nem küldi a pokol fenekére, s nem ábrázolja őket ördögökként. Óvakodik a túlzásoktól, nem ítélkezik, csupán megállapít. Mintha azt akarná mondani: ilyen a világ, így van berendezve, igazságtalanul, s ezen nem lehet változtatni, mert aki változtathatna rajta, az ember, maga is tökéletlen lény. A Havasi levegőn c. novellájában meghal egy cselédlány, mert nem kapta meg azt a gondos orvosi ápolást, ami a jómódúaknak magától értetődően kijár. Senki nem volt hozzá gonosz, csupán jelentéktelen teremtés volt, akinek a sorsa közömbös volt orvosai számára. Hunyady társadalombírálatának éle mindig a felsőbb körök és a középosztály léha és könnyelmű alakjai ellen irányul, mintha a lelkiismeretük akarna lenni (Kártyaaffér, hölgykörökben; Júliusi éjszaka; Aranyifjú). Belülről ismerte ezeket a társadalmi rétegeket, diagnózisai ezért megbízhatóak és pontosak. Hunyady táradalombíráló novellái illúziótlanok még olyankor is, ha kedélyesebb, humorosabb arcát mutatja (A vöröslámpás ház; A nábob kalandja). A morális ítélkezést az olvasóra bízza. Hunyady úgy moralista, hogy kikerüli a moralizálás csapdáit. Nála a morális vétket nem az író, hanem az élet torolja meg. Mint ahogy az az egyik legismertebb és közkedvelt novellájában a Bakaruhában címűben is történik. A novella elbeszélőjének hazugsága akkor lepleződik le, amikor rádöbben, hogy beleszeretett az általa előzőleg becsapott cselédlányba. A nagy szerelem kezdetén tehát csúf hazugság éktelenkedik, ami a lányban kioltja a szerelmet, az elbeszélőt pedig a bűntudat örvényébe veti. Szép, amolyan oroszos történet. Hunyady ritkán élezi történetei konfliktusait tragikussá, de ha mégis, úgy ennek is mestere. A Razzia az „Arany Sas ”-ban a bizonyság rá. Hunyady Sándor a harmincas évek népszerű színpadi szerzői közé tartozott, ám könnyed darabjain rég túllépett az idő. A színpad körüli tüsténkedése azonban mégsem volt egészen haszontalan, tanulságait, főként a jelenetezés tudományát, novelláiban kamatoztatta, eljutva az olyan formai bravúrig, mint a Lovagias ügy, melyet a történet drámai csúcspontján indít, és az ellenfelek összebékítésével zár le. S lám, minden dramaturgiai cigánykerék ellenére mégis mindvégig feszültségben tudja tartani az olvasót, ami kiváló jellemábrázolásának s nem utolsósorban mikszáthos iróniájának köszönhető.
