Irodalmi Szemle, 2007

2007/8 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században. (16) Novellisták a két világháború között (tanulmány)

Grendel Lajos

Magyar líra és epika a 20. században (16)

NOVELLISTÁK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

Gelléri Andor Endre (1906-1945). Gelléri novelláiról írva Németh Andor a novella feltámadásáról beszél, melyet másfél évtizedig megvetettek, a regénynél alacsonyabb rendű műfajnak tartottak - kiadók és közönség egyaránt. Holott Móricz, Kosztolányi, Krúdy, Nagy Lajos a húszas években is számos remekművet alkotott a kisprózai műfajban. Hiába, a novellának így sincs becsülete, legföljebb az írók közösségében, írók között, akik nagyközönségnél, lap- és kiadói vezérigazgatóknál jobban tudják, hogy néhány oldalon fölépíteni egy teljes világot legalább olyan művészet, mint ugyanezt - tökéletesen - több száz oldalon át tenni.

Gelléri Andor Endre azon írók egyike, akiknek ez az akrobatikus mutatvány szinte mindig sikerül (Szomjas inasok; Birkózó mészárosok; A vén Panna tükre stb.). Ő már első kötetével (Szomjas inasok, 1933) kivívta Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Németh László, Márai elismerését, s bár későbbi köteteivel (Hold utca, 1934; Kikötő, 1935; Villám és esti tűz, 1940) szemben megfogalmazódtak fenntartások is, az életmű egésze felől nézve látható, hogy ezek többsége indokolatlan volt, s alighanem a debütáló kötet támasztotta felfokozott várakozással magyarázhatók. „Nála a valóság csak ugródeszka - írja Kosztolányi. - Képzeletéből alkot. Ahhoz, hogy egy szállítómunkást megformáljon, több képzelet kell, mint bármi holdbéli ábránd kimódolásához. Tündé- ri realizmusa fölött könnyűség és fényesség lebeg.”(l)

Ami Tömörkénynek és Mórának a Dél-Alföld, Mikszáthnak a Palócföld, Tamásinak a Székelyföld, az Gellérinek Óbuda, illetve a budapesti peremvidék, a kápráztató, hivalkodó, olykor sznob budapesti belvárost körbezáró szegényes, nemegyszer nyomorult vagy falusi-kisvárosi kültelkek világa. Neki is van többé-kevésbé lokalizálható „tája”, ahol ún. kisemberek húzzák meg magukat a fényes központ árnyékában: iparosok, munkások, munkanélküliek vagy épp hajléktalanok. Ez a táj szinte kínálja a naturalista ábrázolást, az éles társadalomkritikát és világmegváltó haragot. Gelléri novelláiban azonban egyiknek sem találjuk nyomát. Gelléri belülről ábrázolja ezt a világot, átéléssel és együttérzéssel, néha humorral, de sosem idillikusán. Kisemberei nem sírnak reggeltől napestig, pedig lenne rá bőven okuk. Ebben a siralomvölgyben is lehet az életet éppúgy szeretni, ahogy lehet unni és reménytelennek látni néhány utcával és térrel odébb, dúsgazdagon. Vélhetnénk Gelléri írásainak uralkodó színe a szürke kellene, hogy