Irodalmi Szemle, 2007
2007/8 - Gál Sándor: Tokaji aszú (1) (esszé)
Gál Sándor lem, hogy ha már van arra lehetőség, hogy a magyar irodalom - és nem csak az irodalom! - kérdéseiről az élő irodalom képviselői szót válthatnak, azzal a lehetőséggel élni kell. Ugyanis nincs még a világon - legalábbis szerény ismereteim szerint - olyan fórum, ahol folyamatosan megteremtenék egy-egy nemzeti irodalom számára a találkozás és a véleménycsere ilyenfajta lehetőségét. Élni vele - közösségi elhivatottság! Nem élni vele - ostoba begubózás. Lehet, hogy ez utóbbi két mondatért némely posztmodernek, vagy tudomisén, milyen izmusimádók megköveznek, esetleg kiközösítenek, ám akkor is: a lehetőséggel nem élni - bűn! Sőt: ostobaság. Mindezt akár a harmincéves írótábor tapasztalatainak végösszegzéseként is állíthatnám, de nem teszem. Mert hisz minden írónak - de nem írónak is ! — szíve-joga a választás. S csak később derül ki, hogy ki-ki mit választott, s hogy amit választott, helyes volt-e?! Én mindenesetre a mindenkori jelenlétre szavazok, s azt választom, amíg lehet. A „mindenkori jelenlét” (esetemben!) azzal vett fordulatot, hogy a kilencvenes évek elején tagja lettem a Tokaji írótábor kuratóriumának. Ezzel kapcsolatban azt is el kell mondanom, hogy az írótábor kuratóriumának tagjait nem választják, hanem különböző civil szervezetek, egyesületek stb. delegálják. Engem a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) delegált a tábor kuratóriumába. Nyilvánvalóan ehhez az is hozzájárult, hogy korábban a Tokaji írótábor rendezvényein már, hogy úgy mondjam, „szerepeltem”. Első alkalommal, emlékezetem szerint 1989-ben, amikor a fő téma „A magyarság és Európa” volt. A vitaindítót Kosáry Domokos, az MTA akkori elnöke tartotta. Én a hazai oktatás helyzetéről készítettem egy összefoglalót, amelynek alapjául az a felmérésem szolgált, amely folytatásokban jelent meg a jelzett évben a Hétben. Később ez a szociográfiai dolgozatom az írott beszéd című kötetemben jelent meg, Iskolaügy címen. A következő alkalommal az 1996-os rendezvényen - Szerepváltozások: anyanyelv, irodalom, nemzet - a magyar irodalom nemzetmegtartó szerepéről készítettem egy korreferátumot: „Ha a magyarság ezeréves Kárpát-medencei történelmét gondolatban végigpásztázom, a nagy kudarcok, vereségek és veszteségek ellenére akár optimista is lehetnék, hiszen az elmúlt 1100 esztendő során az alig negyedmilliónyi magyar, amely Árpád fejedelem vezetésével átverekedte magát Verecke híres útján , a XX. század végére 15 milliós nemzetté terebélyesedett. E két statisztikai adat mögött az én megítélésem szerint néhány olyan tényező áll, amely a mai magyarság tudatából hiányzik, vagy onnan mesterséges úton, külső erőszak alkalmazásával ki lett szorítva. E tények egyike minden bizonnyal az, hogy a Kárpát-medencébe érkező eleinknek erős közösségi szervezettsége volt. Másodjára: lényegesen magasabb szintű hadi- technikával és fejlettebb stratégiával rendelkeztek, mint az itt talált szláv vagy bármely törzsek, és harmadjára, ami az előbbiekből törvényszerűen következik, hogy kultúrájuk, műveltségük is jócskán felette állt az itt talált őslakosságénak. Ehhez társult még nyilvánvaló gazdasági erejük és hihetetlen dinamizmusuk. Mindezt azért merem állítani ilyen határozottsággal, mert a fentiek hiányában az itt élő szláv vagy akármilyen törzsek pár évtized leforgása alatt az ideérkező, általuk barbároknak nevezett magyarokat játszva felmorzsolták volna, s ma itt Tokajban nem tanácskozhatnánk a magyar
