Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - TALLÓZÓ - Papp Tibor: Avantgárd szemmel - költőkről, könyvekről (Elfelejtett költők Kassák köréből)
TALLÓZÓ A bányákból kigurítjuk a vakok szemeit. Hegyekről lemossuk a temetőket. Madarak, veletek rizsföldekre szállunk. Sípokat faragunk a gyárak kéményeiből. ...” Próza : 21 A látszólag véletlenül egymás mellé kerülő sorok tömbjében rend uralkodik: együtt többet tudnak és mást mondanak, mint külön-külön - ezt a versépítkezés-tí- pust hozza kapcsolatba Ezra Pound az ideogrammákkal. Valamilyen érzés, valamilyen állapot leng a szöveg mögött, amelyiknek különböző aspektusára utalnak a verssorok. A Próza : 79-ben például három egymással látszólag semmilyen rokonságot nem mutató költői képpel mondja el a forradalom másnapját. Az első sor a kiszolgáltatottak múlttal való leszámolását, a második a felszabadultság érzetét, a lealacsonyító kényszerek eltávolítását, a harmadik pedig az újszülött öröm feletti aggodalmat fejezi ki (a távolba látó csillagász nem az eget, hanem az országúton közeledő veszélyt kémleli): „... Az inasok összetörték a műhelyeket. A folyók mind kiáradtak és lemosták az utcalányok arcát. Egy csillagász az országutat figyelte... ” A gondolatpárhuzam az egyenletes feszültség eszköze - a fronttól távol élőké, az eszükkel, idegeikkel a háború betegségét viselőké. A Próza : 6-ban a verssorok szellemiségükben is párhuzamosan fekszenek egymás mellé, szelíden kézenfogva a következőt. A fokozás nem drámai. A kifejlet keserűségbe torkoll. „...És nem egyedül vannak a kenyérért lázadók. Az idén rozsda eszi meg a vetést. Az idén bogár szeméhez hasonló a krumpli. Az idén a marhák tőgye fájósra száradt. Mert ide érzik a halottak rontó szaga. Mert mindenki a párját várja forró testére. Ezért a mással szeretkezés. ...” Próza : 6 Az expresszionista felsorolás, a cselekvő állapotrögzítés lángnyelvek sokaságaként mutatja a tájat, a várost, az író álmait, látomásait. A költő, akarva-akarat- lan, levetkőzi szemérmét, kiadja titkait, mert a forma - ami ez esetben nem szótagszám, nem ritmus, hanem a kép megformálásának belső mechanizmusa - kicsalja belőle, mint a jól húzó kémény egy nedves fadarabból a lángot. A forma a tartalom elé kanyarodik: a még alaktalan gondolatból a hogyan válogatja ki a mit. A század eleji új idők új emberének érzékenységéhez a művészek is új műszerrel közelednek. Az új műszer mutatója minden eddiginél gyorsabb és nagyobb kilengésre képes, mert nem fékezi a klasszicizmus nehézkedési ereje. Az egymásba olvadó gondolatokat, a fésült strófákat, a klasszikus rendet a szabad- és a prózavers lávafolyama váltja fel, melyből másképpen ragyog ki a művészet: szédítő földmozgásként,
