Irodalmi Szemle, 2007

2007/7 - TANULMÁNY - Százdi Sztakó Zsolt: A barátom története (novella)

Százdi Sztakó Zsolt

szól ez az egész. Valami gyerekes romanticizmus volt, ami őt idehozta, talán valami olvasmányélmény, és magát is egy ilyen irodalmi hősnek képzelte. Valójában el se tudta képzelni, hogy bármi baja történhet. O az ötödik napon halt meg, valami értelmetlen hősködés miatt.

* * *

Szóval, mindennek vége volt, és bár az eszünkkel megértettük, hogy nem harcolhatunk a túlerővel, a szívünk azonban dacolt az eszünkkel. Ezért aztán elhatároztuk, hogy csak azért se hagyjuk magunkat megtörni, és ennek jeléül mindig magunknál hordjuk a lázadás apró szimbólumait. „Méretesnél” ez a szimbólum az a golyólyuggatta kabát volt, ami akkor az életét mentette meg, és most a vesztét is ez okozta.

Már egy hét is eltelt azóta, hogy a szovjet hadsereg lerohanta a forradalmat, mikor „Méretes” a barátaival az utcán ment, és egy kapualjból hirtelen két orosz katona lépett elő. A ruszkik figyelmét rögtön felkeltette „Méretes” kabátja, és mikor az egyik fiúnál pisztolyt is találtak, felzsuppolták őket egy autóra, és elvitték.

Egy fiatal lány is tanúja volt a jelenetnek, aki a házban lakott, és ő hozta meg a hírt a családoknak. A többi családban is kitört a pánik, hiszen a házból többen is részt vettünk a forradalomban, és a fiúkból kínzással kiszedhetik társaik nevét, bár valószínűbb, hogy nyomban agyonlövik őket, hisz statárium volt.

Nekem az apám hazatérésem után nyomban megszervezte a menekülési útvonalat, a házban lakott egy férfi, aki a TEFU-nál dolgozott, és ő vállalta, hogy eljuttat az osztrák határhoz. A házmesterrel pedig megbeszélte, hogy ha ávósok jönnének a házba forradalmárok után szimatolni, rögtön riasztani fog.

Apám tudta, hogy minket az átlagnál is szigorúbban fognak megítélni, hogyha elfognak, mert mi a rendszer kivételezettjei közé tartoztunk, és mégis részt vettünk a forradalomban. Hát ezért döntött végül is úgy, hogy az egész család kiszökik nyugatra.

* * *

Kint évtizedekig abban a hitben éltem, hogy „Méretest” kivégezték, és csak miután a forradalom harmincéves évfordulójára hazajöttem, és végigjártam azokat a régi helyszíneket, akkor tudtam meg, hogy a barátom él, és megtudtam az ő történetének a végét is.

Miután az oroszok elvitték, mégse végezték ki őket, hanem a Ludovikára vitték, és átadták egy ávós különítménynek a csoportot, tizenkét fiút, akiket aznap gyűjtöttek be, egyikük se volt több huszonegy évesnél. Előbb azonban egy kegyetlen játékot játszottak velük végig.

Az autó megállt egy elhagyott sportpályánál, és mindenkit leparancsoltak róla, és felsorakoztatták őket a fal mellett, mintha kivégeznék őket. Úgyhogy ők már készültek a halálra, elbúcsúztak egymástól, volt, aki csendesen imádkoztak, mialatt felsorakoztak a falnál. A katonák kibiztosították a fegyvereket, és lőttek. Azonban nem rájuk céloztak, hanem a fejük fölé, aztán a jól sikerült tréfán röhögve visz-