Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - TANULMÁNY - Százdi Sztakó Zsolt: A barátom története (novella)
A barátom története szaterelték őket a kocsira. Az egyik orosz, aki tudott valamit magyarul, még meg is biztatta őket, hogy jobban jártak volna, ha lelövik valamennyiüket, mert most átadják őket az ávósoknak. És tényleg, az ávósok olyanok voltak, mint a pórázról elszabadult, megvadult vérebek, akik mindenkibe belemarnak, aki a közelükbe kerül, és védtelen. Látszott rajtuk, hogy az elmúlt majd egy hónap összes frusztrációját rajtunk akarják megbosszulni. Azzal kezdték, hogy közölték velünk, óránként fognak kivégezni valakit, míg végül egy rohadt forradalmár se marad. És csakugyan, egy óra múlva jött két ávós, és az ajtóhoz legközelebb lévő fiút elvitték. Kihurcolták az udvarra, és a szemközti tűzfalhoz állították, hogy bent mindent jó láthassanak. Ezután az egyik ávós a halántékához nyomta a pisztolyát, és meghúzta a ravaszt, majd vigyorogva feléjük fordult, és közölte velük, hogy valamennyien így fogják végezni. Másodszorra már „Méretes” került sorra, csakhogy őt nem vitték ki az udvarra, hanem egy ablaktalan helyiségbe, ahol csak egy húszas égő világított. Először is egy akkora pofont kapott, amitől a sarokba esett, aztán nekiestek, és ott ütötték, ahol csak érték, miközben azt kiabálták, hogy hány ávóst öltél meg, te szemét? Bikacsökkel ütötték a veséjét, úgyhogy utána még hetekig véreset pisilt. Eddig még semmit se kérdeztek, az csak most jött, és ha nem voltak megelégedve a válasszal, jött az újabb pofon, úgyhogy a végén cipó nagyságúra dagadt az arca. Az se segített, ha elájult, mert fellocsolták, és kezdődött minden elölről. Késő éjszaka volt, mire félholtan belökték őt a cellájukba, és mindnyájan azt hitték, hogy másnap ugyanez fog folytatódni, de meglepetésükre másnap átadták őket egy orosz tisztnek, aki két katonával jött értük, és egy teherautóra terelték fel őket. Az autó platóját gondosan elponyvázták, és minden kísérletükre, hogy a réseken kikandikáljanak, az őrök rájuk szóltak, úgyhogy nem tudhatták, hova viszik őket. Körülbelül egy órát mehettek, amikor megálltak. Sokuk hallott már történeteket ezerkilencszáznegyvennégyből, amikor az akkori hatalom kiszolgálói és a németek birkamód tereltek embereket marhavagonokba, és indítottak el ismeretlen úticél felé, úgyhogy nekik ismerős lehetett ez a mostani történet is. Valakinek az az ötlete támadt, hogy szedjék fel a vagonok padlóját, és a résen üzeneteket dobáljanak ki, hátha lesz, aki megtalálja, és értesíti a családjaikat. A vagonban az egyik fiúnál volt egy füzet, amiből pillanatok alatt kitépték az ösz- szes lapot, és felírták rá a nevüket, valamint a címüket. A réseken át azt is megállapították, hogy a vonat kelet felé viszi őket, és a legközelebbi állomás, ahol megálltak, már Ungvár volt, ahol ismét teherautókra pakolták őket, és az ungvári fegyház udvarán szálltak ki. Ekkor már sokan voltak, a fegyház udvarára egymás után érkeztek az autók, rajtuk a forradalmárokkal.
