Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2007 - Tőzsér Árpád: „A 2006-os év gazdag volt szlovákiai magyar művekben!” (a kuratórium munkájáról)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2007 közi sajtó is számon tartja az EAW Díj kitüntetettjeit! Teszik ezt azért, mert felismerték annak fontosságát, hogy a kis nemzetek, kisebbségek kultúrája ugyanúgy a világörökség kincse, mint a nagy nemzeteké, országoké. A mi Posonium Irodalmi és Művészeti Díjunk is ezt az utat járja. Nem tudhatjuk, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy a szlovák politika, a szlovák hatalom is rájöjjön arra, hogy az ország és a térség kultúrája gazdagabb lesz a magyar kisebbségi irodalom jelenlétével. Mi viszont továbbra is tegyük azt, amit tennünk kell, s amit felelősséggel vállaltunk. „A 2006-os év gazdag volt szlovákiai magyar művekben!” Tőzsér Árpád, a kuratórium levezető elnökének értékelése Az amerikai Lauer-család által alapított, s 2001-től évente kiosztásra kerülő Posonium-díjak kuratóriuma 2007-ben, akárcsak a korábbi éveken, a következő felállásban dolgozott: Duba Gyula, Fonod Zoltán, Németh Zoltán, Szarka László és Tőzsér Árpád. Mikor e nagyérdemű testület felkért, hogy a jelen díjkiosztó ünnepséget - az idén szintén díjazott, tehát érintett - Duba Gyula kuratóriumi elnök helyett én vezényeljem le, arra gondoltam: aránylag hosszú életem során immár szinte minden irodalmi tisztséget kipróbáltam, de kuratóriumi elnök szerepében még soha nem voltam. S mindjárt utána az jutott eszembe, hogy a magyar irodalom nagy és emlékezetes kurátorai, Babits Mihály, Schöpflin Aladár és mások bizony kuratóriumi elnökökként az irodalomtörténetnek nem a legszebb lapjaira írták be a nevüket, hadd említsem itt meg csak a Baumgarten-díj 1935-ös és 36-os botrányát, amikor Babits József Attilát mint díj várományost kétszer is elutasította, azaz summa sum- márum, nem valami hálás szerep a kuratóriumi elnöki tisztség, mert a díjazottak közül mindig kimaradhat egy József Attila, s akkor jaj az elnöknek. S persze magamban mindjárt tovább is mondtam a monológomat, valahogy így: bárcsak olyan gazdagok volnánk, hogy nálunk a kimaradottak is József Attilák lennének. Szóval remélni merem, hogy a mi értékelő-díjazó figyelmünk köréből nem maradtak ki József Attilák, a legrosszabb esetben is csak az történhetett, hogy néhány kiemelkedő alkotónk 2006-os jó könyvét azért nem díjaztuk, mert a közelmúltban a szerző valamilyen művét már jutalmaztuk, s arra is ügyelnünk kellett, hogy értékelő figyelmünk kellőképpen szórt s szórtságában is alapos legyen. Dolgunk így is volt bőven, mert a 2006-os év, feltehetően a kedvezőbb politikai széljárásnak, magyarul az átlagosnál valamivel bőkezűbb állami mecenatú
