Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2007 - Dobos László: Egyetemes magyar kultúra - határok nélkül... (megnyitóbeszéd)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2007 Egyetemes magyar kultúra - határok nélkül... Dobos László megnyitóbeszéde A kis nemzetek kultúrája egybefonódik a megmaradásért, az önállóságért, a nemzeti létért és a nyelvért folytatott küzdelemmel. Történelmünknek melyik az a pontja, ahonnan belátni az ezer évet? Melyik a kilátó, ahonnan legmesszebb látni visszafelé? Mohács? Buda visszafoglalása a töröktől? Az 1848-49-es szabadság- harc? Sarcoltak bennünket a birodalmak: a török, a Habsburg, a német, majd a szovjet. Tékozolt bennünket két háború... Netán Trianon is visszapillantó kilátó? Trianon és a párizsi békekötés? Vagy 1956? Innen már igazán belátni sokszoros megvereté- sünket. Hányféle határt, láthatót és láthatatlant húzott közénk az elmúlt idő? Trianon a földarabolás alkalma volt, részekre szabdalták a nemzetet. A határon kívül élők számára történelmi elkülönítő. Történelmi kettős tudat eredője, máshol az állam, ahol élek, és máshol a nemzet, ahová tartozom. S mindenütt más közeg, más kultúra, más nyelv, más jogrend... Csehszlovákia, a demokrácia kísérlete volt... De a birodalmi dominanciák helyébe cseh, szlovák, román és szerb fölény és az asszimiláció veszedelme lépett. Több mint hárommillió magyar megcsonkított lélekkel állt szemben egy más világ valóságával. Trianon brutális megtörése volt a magyar egyetemességnek, társadalmi létünknek és kultúránknak. Eltávolodtunk előző önmagunktól. Közel 90 éve jövünk, közelítünk Felvidék, Erdély, Szlavónia, Drávaszög, Muravidék, Vajdaság irányából - a nemzet felé. Trianon kábulatából ösztönös lelki rezdülésekkel elsőnek a kultúra eszmélt. Drámai helyzet, történelmi értékű jelenség a később fasizálódó utódállamok Szlovákia, Horvátország, Románia, Szerbia árnyékában. A magyar kisebbségi területeken az antifasizmus tétele fogalmazódik meg... Az utódállamok asszimilációs törekvésével szemben humán programok íródtak... Szlovákiában a vox humana, Erdélyben a transzszilvanizmus, a néptestvériség... A magyar nemzet és a magyar kultúra két háború közötti történelmének máig érő tanulsága és üzenete: az emberi közösség megtartó ereje — a kultúra. A 2. világháború utáni idő a magyarság megveretésével, a bűnös nép pecsétjével, s a határon kívüliek pusztításával egyenlő. Csinált bűnbakok lettünk. Programszerű népirtás. Csehszlovákiában deportálták, telepítették, megfosztották tulajdonuktól a magyarokat. Kárpátaljáról Gulagogba hurcoltak 40 ezer embert. Romániában a vasgárdisták vérfürdője, majd később a magyarokat pusztító perek következtek. Szerbiában a Tito-hadsereg vérengzése. Történelmi bosszúállások sora. Ismét messze vetődtünk a magyar egyetemességtől. De így is a humánum fegyverét vesszük elő. Reméltük, hogy a vers, a dráma, a próza eszközeivel meglehet győzni a hatalmat... Évtizedeken át kísértett ez az illúzió. Majd a személyi kultusz posványa jött.
