Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - Duba Gyula: Kassák titkai (esszé)
Duba Gyula formája, mely gyerekkorában beleivódott, egyszerre nagyméretűvé tágul és megtelik célirányossággal, akarati töltettel. Egyénisége növekszik, ám önmaga marad. Az otthoni zártságból eredő tehetetlenséget kitáruló tettvágy követi, a gúzsbakö- töttség nyomottságát merész tombolás. Valamire rádöbben, amit azelőtt is látott, de nem értett, a rossz „sors” oka láthatóvá vált s ő harcba indulhatott ellene, valódi létküzdelembe, ahogy az ember életéért harcol. S ez az elszánt küzdelem kényszerűen olyan harcba ment át, amelyet már a művész igazáért folytat, felismerései elfogadtatásáért vív, mintegy továbbra is a létéért, amely azonban már nemcsak fizikai munka és megélhetési küzdelem, hanem spirituális önmegvalósítás! Olyan intellektuális természetű és alkotó értelmű törekvés az önkifejezésre, melynek során az író megérzi a emberi világ kibékíthetetlen ellentmondásait, ismerkedik és küzd velük, titkaikat keresi és értelmüket fogalmazná, de halálos vagdalkozásai valahogy benne magában, a lelkében nyernek értelmet. Már verseket ír, az elsőt az Újpest című lap közli. Érzelmesen panaszos kla- panciák az életéből, a szegénység gőgjével nézve szembe az „önkénnyel”, s a végén képzelt szociális győzelemmel. Ekkor kerül kezébe a Holnap című antológia, ámulva olvassa, hogy így is lehet verset írni! Adyban meglátja a „vad, neki szánt indulatot”, Babitsban a „rejtőzködő idegent”, Juhász Gyulában a „félszeg alázatosságot”, Miklós Jutkában a „fiatal és inteligens nőt”. Petőfi után új érzékiségre és friss formaélményre volt szüksége, hogy magára döbbenjen benne a költő. Erről az időről írja: „...élt bennünk egy másik morál, szigorú és következetes törvényeivel az osztályszolidaritásnak. Ennek az új morálnak a következménye volt az az öntudatlan, az a teóriákkal be nem állított aszketizmus, amiben most éltem s minden a- nyagi bajom mellett is jól éltem. Szabad ember voltam a szó általam elképzelt, legszebb értelmében.” Élete az Otthonban, a munkájuk után fáradt, kedvetlen munkások közt folyt. Már a művész életérzése és filozófiája növekszik benne, mégis önmagával szemben felelőtlenül is; a szabadságot akarja! A művészi szabadság — a szabadosságig! - igénye is a huszadik században csúcsosodik ki, tiltakozásul s a szellem fensőbbségességére hivatkozva, mert érezhetően nőnek az öntudatos é- let korlátai és a társadalom számos csapdái erősödnek. Ebből az életérzésből sarjad ki Kassák költészete, ahogy József Attiláé is, a proletár öntudatosságra és a művészi szabadság mindenhatóságára támaszkodva. Életfelismerései új formákat követelnek. A „holnaposok” nyomán indul. De közben érzi, hogy lendületüket elfogadja, de formakultúrájukba az ő élményei nehezen zárhatók. Petőfi nyomán Bessenyeihez fordul, az ő kemény hangjában érzi a szükséges határozottságot, majd Walt Whitman és Jack London szabadságérzéséhez, korlátlanságvágyát ők elégítik ki. A szabad verssel ismerkedik s elfogadja. Megérez benne olyan új lehetőséget, amely ínyére való! A kötött forma stílustörvényei kalodába zárnák határtalan szabadságvágyát. De ez a szabadságvágy nem határozatlan és nem is céltalan, nem abszolút és szubjektív, tehát nem nihilista természetű. Morális korlátai vannak, emberméretű. Művészi értelemben individualista szabadság, az alkotóerő
