Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - TANULMÁNY - Csehy Zoltán: Arkádikus álom és kulturális emlékezet (tanulmány)
TANULMÁNY CSEHY ZOLTÁN r Arkádikus álom és kulturális emlékezet (Adalékok Vergilius II. eclogájának utóéletéhez) „ Formosus pastor Corydon ardebat Alexim " 1. Faludi Árkádiában Michel Foucault a homoszexualitás problematizálást a 18. századra teszi, amikor is a társadalmilag akceptált barátságkoncepciók, melyeknek termékeny része lehetett akár az érzéki vonzalom vagy szexualitás is, felbomlanak az intézményesedés érzelemkiiktató, antihumánus mechanizmusában. A jezsuita intézményi stratégiák behatóbb vizsgálatát azért is tartja kiemelkedően érdekesnek, mert a szex, a szerelem és a barátság használható aspektusait igyekeztek részint belekomponálni a paradigmába, részint szabályozni, korlátozni.1 A rokokó idill maszkos játékterében a homoszocialitáson alapuló kódrendszer az irodalom szövegközöttisé- gének konvencionális keretei között működik. Ez nagyrészt egy irodalomtörténeti- leg motivált tradicionalizmus erőteljes intertextuális biztonságérzetének, illetve a műfajra és annak legitim artikulációira irányuló referencialitásrendjének köszönhető. Mindez alapvetően indokolható az idill klasszikussá vált kétosztatúságával, hiszen részint az antik árkádikus tradíció álomszerűségébe burkolózik, részint a vergiliusi allegorikus értelmezési lehetőség játékterét nyitja meg. Vergilius idill- költészetének legádázabb sorsú darabja alighanem a második, mely alapvetően theokritoszi nyomdokokon (lásd 3. és a 11. idill) és a Meleagrosz nevével fémjelezhető epigrammahagyomány (AP 12, 127) játékba vonásával meséli el Corydón pásztor reménytelen szerelmét Alexis iránt.2 Az irodalomértelmezés a kínos témát azzal mentegette, hogy a mű pusztán költői szárnypróbálgatásszerű fiatalkori ujjgyakorlat, s a tárgy a latin irodalom szokásos graecofíliájából adódik (ezt a sémát alkalmazták Tibullus homoerotikus Marathus-verseire is), s ez az elgondolás mintegy kronológiailag is kijelölte a költemény helyét az életműben.3 Az antikvitástól öröklődő allegorikus értelmezések pedig csak még kínosabbá tették a helyzetet, hiszen ezek a szerelmes Corydón mögött Vergiliust, Alexis alakjában pedig Pollio vagy Maecenas egy szolgafiúját látták: ezt az értelmezési tradíciót egyes filológusok tovább örökítik, mások nem autentikus értelmezői alapállásként értelmezve egy Szophoklész-anekdotából levezethető „későbbi koholmánynak” tartják, s a szerzői szándék rekonstruálhatóságába vetett rendíthetetlen bizalom híveiként magabiztosan törlik az értelmezéslehetőségek univerzumából.4 Természetesen nem áll
