Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - Alabán Ferenc: Az irodalomértés táguló területei (jegyzete
Az irodalomÉrtés táguló területei szereznie, mert anélkül képtelenné válik a párhuzamos, különböző művészeti ágakhoz tartozó jelenségek és megnyilvánulások összefüggéseinek megértésére, elemzésére és értelmezésére. * * * Külföldi egyetemek és főiskolák programjaiból, tanterveiből kiolvasható, hogy az összehasonlító tanszékek egyre gyakrabban előfordulnak a szervezeti és szakstruktúrákban, esetenként még előtérbe is kerülnek az egyes nemzetek nyelvével, irodalmával, kultúrájával foglalkozó tanszékekkel szemben. Egy adott kultúra vizsgálata is nemegyszer nyelvek, etnikumok sokaságára, valamint az egyes szakterületek széles körére terjed ki, mindarra, amivel az egyes specializált munkahelyek és szaktanszékek nem foglalkozhatnak. Bizonyos értelemben pozitivista hagyománynak számít, hogy a jelenségek földrajzi közelsége indokolja az összehasonlítást, másrészt úgy is felmerülhet a probléma, hogy a távoli sokszor közelinek bizonyul, máskor pedig éppen fordítva. Hivatkozási alapunk ismét az irodalom és annak tanítása. Az utóbbi években megjelent néhány magyarországi szakcikk tanúsága szerint akad modern magyar filológus és egyetemi oktató, aki alig vesz tudomást a magyar irodalomtörténetírás valós átalakulásáról és szemléletváltásáról, a nemzeti érdekek „védelme“ esetenként viszont azzal is együtt jár, hogy egyszerűen hátat fordítanak a külföldi jelenségeknek. Az egyik ezzel ellentétes irányú, de távlatos elképzelés szerint a cél „a magyar és világirodalom kettősségének megszüntetése“ (Szegedy Maszák Mihály), ami persze csakis olyan kutatói nemzedék számára lehetséges, amely már ennek az egységnek a szellemében nevelkedett és készült a pályára. Egy ilyen kihatárolt cél eléréséhez bizonyára az oktatási és tudományos intézmények teljes átalakításával lehetne eljutni, melyben teljes mértékben szabad kezet kellene adni azoknak a legjobb szakembereknek, akik értően figyelemmel tudják kísérni az irodalomnak, mint művészetnek és interpretációjának nemzetközi irányzatait. Ide kívánkozik egy további észrevétel, mely a komparatisztika oktatási ve- tületeként is felfogható. Kisebbségi viszonyaink között a bölcsész- és tanárképzésben nem lenne célravezető az egyszakosság bevezetése, (például magyar nyelv és irodalomból), hiszen az említett szempontból nehezítené annak lehetőségét, hogy a diákok a magyar és nem magyar irodalmat és müveket egymással kölcsönhatásban szemléljék. Távolság jöhetne létre a magyar és a nem magyar nyelvű irodalom olvasása és egyben oktatása között. Meglátásunk szerint a nyelvi szakpárosítást (kombinációt) tanuló tanárjelölteknél a magyarul (tehát anyanyelven), idegen nyelven és fordításban történő olvasás kölcsönhatása jóval megkönnyíti a befogadás feltételeit és a hatásküszöbök érzékelését. Még a nemzetközi felmérések szerint is olyan olvasóknak (szakembereknek) lehet hiteles értékítéletük, akik rendszeresen olvasnak anyanyelvükön, idegen nyelven és fordításban. Ideális helyzetben ez a háromféle tapasztalat alkotja ugyanis a valódi irodalomértést.
