Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - Aniruddha Bahal: Aniruddha Bahal és a 13-as bunker (Gálik Ivett fordítása)
A 13-as bunker „Az első ejtőernyős alakulatot az olaszok hozták létre 1928-ban. 1930-ban a Szovjetunió is létrehozta a magáét. Mindamellett azonban a németek voltak azok, a- kik megtanították a világgal, mennyire hasznosak lehetnek az ejtőernyősök. Alakulatukat, a Fallschirmjaegert, Norvégiában vetették be először, aztán pár hónappal később Hollandiában, felettébb látványos sikerrel. A Szövetséges Hatalmak, különösen Nagy-Britannia, gyorsan észrevették a hasonló alakulatokban lévő lehetőségeket. 1940-ben meg is alapították az első ejtőernyőskiképző iskolát Manchesterben, miután Winston Churchill egy ötezer katonát számláló alakulat azonnali létrehozására szólította fel a hadsereget. Egy éven belül egy indiai csapat megformálására is engedélyt adtak, amit más brit nemzetközösség- beli tagállamok is követtek. Aztán Kanada folytatta 1942-ben. Bár ezen országok hadseregei mind egymástól függetlenül képezték ki a katonákat, a közös embléma, a Nemzetközösségen belül legalábbis, a vörös sapka lett. Ez természetesen a külsőségekben megnyilvánuló szimbóluma lett annak az összetartozásnak, amely a második világháború alatt közösen lebonyolított hadműveleteknek köszönhetően alakult ki. Ezek közül a két legfontosabb az 1944. június 6-i partraszállás és a pár hónappal későbbi Markét Garden hadművelet voltak.” Itt Bhaumik eligazító leveszi olvasószemüvegét, és visszaemlékezik. Elmeséli nekünk az Arnhemben lezajló utcai harcokat, ahol a brit egyes ejtőernyős divízió feladata volt elfoglalni, és 48 órán keresztül megtartani az Alsó-Rajna egyik hídját. A britek először is ott basszák el, hogy az ernyősöknek csak a felét dobják le az első napon, aztán a többit meg akkor, amikor már túl késő. Amikor a második csapat földet ér, rájönnek, hogy a hírszerzés még jobban elcseszte, mivelhogy egy olyan hadsereg védekezését kellett volna megtörniük, amely történetesen a németek egy speciális SS páncélos hadtestét is felvonultatta. Ámde a sok SS-katonával a seggükben, az alig több mint hétszáz ember elér a hídig, aztán három napon és éjszakán keresztül ellenáll a német tankoknak és gyalogságnak. Végül az SS úgy dönt, hogy ami elég, az elég, tűrhetetlen, hogy ilyen kevés katona ilyen hosszú ideig zargassa őket. így aztán felgyújtják a házakat, ahová a britek bedúcolnak. Azok meg ahelyett, hogy megadnák magukat, felszívódnak. Végül kilenc nap harc után az egyes ejtőernyős ezred visszavonul a Rajnán keresztül. A 10 095 katonából 2163 marad életben. A továbbiakban arról is tudomást szerzel, hogy a brit paraezred katonáit az 1942-es észak-afrikai offenzíva során Marokkóban és Algériában nyújtott teljesítményük miatt csak Vörös Ördögökként kezdték emlegetni, akiket ledobtak az említett területekre, hogy kifutópályákat és úthálózatokat foglaljanak el, amelyeket aztán a később érkező csapatok vehettek igénybe, és így hozhattak segítséget. Ez, mint megtudod, a legfontosabb ejtőernyős iniciatíva. Egy alkalommal azért megesett, hogy a szárazföldi csapatok elfelejtettek csatlakozni a kettes ernyősökkel, s a szerencsétlenek nyolcvan kilométerrel Rommel területén belül találták magukat. Két napig meneteltek, hogy csatlakozzanak a saját csapataikhoz, de csak a negyedének sikerült. Aztán elég hamar kiderült az is a britekről, hogy elszámítják a ledobásokat.
