Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - Aich Péter: Hero és Leander (elbeszélés)
Aicli Péter hívnak, kérdi a nagy fiú, de Ilike nem válaszol, megszeppent egy csöppet, túrja a homokot, szorgalmasam, szótlanul, s mélyül az árok, növekszik a kupac. Én Péter vagyok, mondja a fiú, jó, hogy segítesz, hova lennék nélküled. Nagy kupacot csinálnak, megöntözik vízzel, tapadjon a homok, domb az szinte, széles árok veszi körül, aztán Péter talál egy kis ágat, amit a víz vetett partra, azt rakják föl a vár tetejére, ez lesz a zászló, mondta a nagy fiú, most pedig megyek úszni egyet, mondja még, addig építs. Mikor kimerült újra a vízből, s visszajött, a kislány még mindig ott ült, árván s tehetetlenül, a várba belebotlott valaki, összedőlt, a kislány őrizte a romokat. Újjáépítjük?, kérdezte Péter. Az álmokat mindig újjá kell építeni, tudod-e? Másnap, amikor a nagy fiú kijött a partra, megint ott találta a kislányt. A vár mellett guggolt, valaki újra széttaposta, vajon miért. Vigyázni kell rá, mondta Péter, különben elpusztul. A kislány nem értette, miért pusztul el. Ha egyszer már van, maradjon. Nekifogtak, fölépítették a homokvárat, szebb lett, mint a tegnapi, árokkal, bástyákkal, toronnyal. így ment ez egy álló hétig, nap mint nap újraálmodták, egyre gyönyörűbb lett. Ilike ügyes kislány, már nem ő segített Péternek, hanem Péter segített neki. Mert éjjel mindig letaposta valaki. Néha nappal is. De már nem bánta, jó ezzel a nagy fiúval várat építeni. Újra s újra. Falakat rakni, bástyákat, palotákat emelni, nevesítetlen álmokat idézni. Aztán a hetedik napon hiába várta a nagy fiút. Nem jött el többé. Várt, sokáig várt, valami fölrémlett, hogy azt mondta, el kell mennem, de talán csak a vízbe, úszni egyet, fölkeresni az eltévedt gondolatot. A víz körülvesz, átölel, magába fogad. Bizonytalan, ismeretlen sejtelem volt, a vízbe vágyódott, a mélybe, akár a gondolat, mégis félt tőle. Aztán, hogy hiába várt, nekifogott egymaga várat építeni. Megépítette a saját palotáját, ilyenben fog lakni, ha nagy lesz, Péter mondta, s akkor úgy is lesz. Elviszel oda?, kérdezte a kislány. Persze, mondta a fiú, de most mégsem jön, hol keresse azt a várat? Talán a nagy vízben van valahol, a tengerben, amely körülveszi. A mélyben lehet, valahol nagyon mélyen. A kereszteződéseken mindig zavarba jött Tölgyes Péter. Merre menjen? Merre lehet a vár? S a királykisasszony? Akinek tiszta a lelke. Aki majd vele építkezik. Aki megajándékozza szerelmével, hogy amit nappal építettek, éjjel le ne omoljon, s amit éjjel építettek, nappal épen maradjon. Az Operencia közepén bizonyára van sziget. Bizonyára, ott, kell, hogy legyen. S a szigeten kő, hogy körülvértezze a szívet, és szív, hogy megpuhítsa a követ. Fölfedező utakra jártak akkoriban a közeli hegyekbe, körút a kocsmába, fölkészülés a nagy útra, a későbbire, amelyre majd egyedül kell mennie, sejtette. Nagyobb társaság volt, ki-ki hozta a maga aktuális szerelmét, Péter egyik barátja a húgát is elhozta néha, s Péterre bízta, kedvére foglalkozhasson a barátnőjével, úgysincs senkid, mondta, muszáj volt elhozni, sajnálkozott, a szülők, tudod, gardedámnak szánják mindig ezt a kis bestiát, tereld el a figyelmét. Péter értette, s bosszankodott, miért ő legyen az áldozati bárány? Ilike élénk csitri volt, na de mit kezdjen ő vele. Évfolyamtársnője ennél érdekesebb, most például eljött ő is, kivételesen vagy véletlenül, kellemetlen ez, a franc üssön az ilyen barátba, micsoda helyzet. Még szerencse, hogy ez az Ilike nem ragad rám, mert ettől tartott, múltkor u- gyan elég jól megvoltak, na de az mégis más, most, hogy itt az ő évfolyamtársnője is.
