Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZABÓ GYULA - Kubička Kucsera Klára: Szabó Gyula életműve a művészettörténet és a művészeti kritika tükrében
Szabó Gyula életműve a művészettörténet és a művészeti kritika tükrében alizmus a költészet korszaka. A rés humana vagy rés politica így nála is, mint az összes expresszionistánál, megegyezik az ars poeticával. A szürrealizmushoz való kötődése határozottabb, főleg művészetének egyes időszakaiban (a negyvenes évek, némely grafikai elemek, az utolsó évek festészete). Hiányzik azonban jelentőségének tudatos kontinuitása. Szabó a szürrealizmust a legtágabb, dogmamentes, azaz nem Breton-i formájában értelmezi. Az Ecce vita egyik lapján ábrázolt harca Picasso formáival nem véletlen. Bár Szabó sose beszélt erről, de Picasso művét, amely szinte példaképe egy művész és kora kötetlen kötődésének, az egyéni felfedezések pátoszának és függetlenségének az egyes stílusoktól - a »nagyok« művészete közül a legközelebbinek érezte magához. A többi képzőművész csak ideiglenesen érdekelte őt (Kotász, Rudnay, Van Gogh, Csontváry, Moore, Nolde, Kokoschka, Baumeister és mások), azonban Picasso műve Szabó alkotó potenciájának a középpontjára hatott.” A tanulmány foglalkozik Szabó kisebbségi létével, Dél-Szlovákia regionális képzőművészetével, valamint a Fábry Zoltán által meghirdetett hídszereppel. A munkát Szabó Gyula művének az ötvenes-hatvanas években elért elismerésével zárja le és azzal, hogy „a sok elismerés és tisztelet azonban a szerző képzőművészeti profilját túl egyoldalúan mutatja be. A jelen kiállítás ezt szeretné kiegészíteni és kibővíteni. Általa véglegesen megoldódhat a művész kulturális és másmilyen hovatartozásának a kérdése is.” 1997-ben újabb könyv jelent meg a szlovákiai modern művészet 1880-1945 évek közötti szakaszáról.16 Bár ebben a Szabó Gyulától közölt képanyag reprezentatív, a szöveg kevésbé. A 34 sornyi szöveg főleg életrajzi adatokkal foglalkozik. A szerző a harmincas évek jellemzésénél a művész naturalista, szociálisan szentimentális szemléletéről ír. Párizsi tanulmány útját fontosnak tartja - szerinte a művész itt ismerte meg Van Goghot, Cézanne-t, Gauguint, Rousseau-t, palettája világosabb lett és robbanó vitalitását ezentúl az élet egyszerű szépségei vonzották. Figyelmet szentel a háborús évek alatt az álom és valóság határán keletkező allegorikus vízióknak. Mivel a könyv csak a festészettel és szobrászattal foglalkozik, a tárgyalt korszak végén megjelenő grafikust nem tárgyalja. Érdekesek a könyv zárófejezetének általánosabb kérdései, melyek nemcsak a szlovák modern művészetre, hanem a régió más nemzetiségű művészeire is vonatkoznak: „Tegyük fel azt a kérdést, amelyet nem régen a filozófus František Novosad tett fel: Mások voltunk vagy csak elmaradottak? Azért voltunk-e mások, mert elmaradottak voltunk? Vagy egész nyíltan kifejezve: Szlovákia modern képzőművészetének korszaka európai a- vagy tipikusan provincionális fenomén volt-e? Egy pártatlan vélemény valószínűleg a második lehetőségre válaszolna igennel. Már azért is, mert az 1880-1945 közötti képzőművészeti erőfeszítések sosem tekintették a modernitást elsőrendű célnak. Viszont a provincionalizmus jelzője sem jellemzi pontosan a szlovákiai modernet. Szellemi értelmét ugyanis nem kereshetjük csupán a szlovák társadalom gondolati világában, modern történelmének a kezdetén.. A jelenség inkább dif
