Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZABÓ GYULA - Kubička Kucsera Klára: Szabó Gyula életműve a művészettörténet és a művészeti kritika tükrében
Kubiőka Kucsera Klára ferenciált, mindenképpen nagyon érdekes és művészetileg egyedülálló kifejezése volt egy tudatos távolság érvényesítésének, a modernizmus ortodoxiájával szemben, olyan célok érdekében, amelyeket a közép-európai térségben mindig fontosabbnak tartottak. Ezért sokkal helyesebbnek tartjuk, ha Szlovákia különös európai kontextusát inkább Ján Bakos idézetével jellemezzük, mely a kultúrák kereszteződéséről beszél. Tehát nem arról a modellről, amely szerint egy magasabb, fejlettebb központi kultúra egyirányúan adja át impulzusait a passzív, művészetileg és szellemileg elmaradott provinciának. Szerintünk a szlovákiai modern művészet különböző és néha egymásnak ellentmondó hagyományoknak és irányzatoknak az ötvözete és átértékelése. A 20. század első felében itt élő, főleg agrárjellegű társadalomban nem lehetett mechanikusan és közvetlenül beoltani a nyugati kultúra modelljét. Az új impulzusok kisugárzása és befogadása eltolódásokkal, vargabetűkkel, késésekkel és ugrásokkal történt, egyéni kezdeményezésekkel csoportos vagy programegység nélkül, a modern művészeti gondolkodás kiválasztott elemeinek újszerű és eltérő értelemzésével egy más, az európai modernista centrumoktól kölönböző és modifikált történelmi és politikai térben.” Várossnál is, Straussnál is találkoztunk Szabó „félremagyarázásainak” említésével. A totalitás évei alatt egyrészt miszticizmusa miatt marasztalták el, másrészt viszont csupán a szocialista kultúrpolitika által leginkább befogadott szociális és munkamotívumokat ábrázoló grafikai lapjait közölték, anélkül, hogy ezek tartalmi többrétegűségéről szó esett volna.17 Sajnos, ez a megközelítés a mai napig kísért, és eléggé befolyásolja a művészről alkotott képet. Erről ír Hushegyi Gábor is tanulmányában: „Az 1989 előtti másfél évtized nagy vesztese Szabó Gyula: életművének egyik szegmensét a hagyaték gondozói tudatosan elhallgatták a nyolcvanas években. Az életmű kutatói és közreadói a korabeli politikai kurzusnak megfelelő alkotói periódust, ciklusokat, témákat, az elkötelezett művek sorát hangsúlyozták annak érdekében, hogy Szabó Gyulát fenntartások nélkül befogadják a szocialista, tehát a köztiszteletnek örvendő művészek panteonjába.”18 Sokkal hihetőbb lenne ez a néhány sor, amennyiben szerzőjük alaposabban megvizsgálta volna a valóságot. Az 1989 előtti tizenöt évről van szó, tehát kb. az 1974-től 1989-ig tartó időszakról. Szabó Gyula utolsó éveinek munkásságát még a normalizáció évei előtt mutatták be mind Budapesten (1971), mind az általam rendezett besztercebányai jubileumi kiállításon (1972).19 Ugyanebben az évben jelent meg Szabó Gyula kismonográfiája.20 Az említett kiállítás katalógusa, valamint a kismonográfia beszédes bizonyítéka annak, hogy Szabó Gyulát nem „elkötelezett”, szocialista művészként mutattuk be. 1982-ben kezdtem el Szabó Gyula életművének fejezetenként való feldolgozását (akkor és ma is az a véleményem, hogy az ő életműve számára nem előny, hanem hátrány egy oeuvre-kiállítás az életmű rendkívüli változásai miatt. A mű
