Irodalmi Szemle, 2007

2007/6 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZABÓ GYULA - Kubička Kucsera Klára: Szabó Gyula életműve a művészettörténet és a művészeti kritika tükrében

Kubiíka Kucsera Klára

ja, Pozsony/Budapest 1972), a módszerben rejlő lehetőségek azonban még távolról sincsenek kiaknázva.

Amennyiben a modern ikonológia úttörője és szintetizátora Erwin Panofsky arra figyelmeztet bennünket, hogy a szimbolikus analízis módszere olyan példákon, mint Renoir lányalakja az almával, a modern művészetben nagyon félrevezető lehet, akkor Szabó életművére ennek a fordítottja érvényes - ez a kortárs életmű ideálisan nyitott az ikonológiai analízis diagnosztikájára. Szabó képeiben szinte túláradóan jelen vannak a jelentés domináns jelei. A képek átmenete a szimbólumokhoz zökkenésmentes és a szerzői esztétika és világnézet szempontjából (Szabó művészetének kimondottan intellektuális jellege mellett) spontán és tudat alatti. így az egyes témák statisztika szerinti feldolgozása nem jelenthet kiindulópontot a vizsgálódáshoz. Egyes ismétlődő és visszatérő motívumok az érzékelés egyedi élményét nyújtják. Viszont némely kulcsfontosságú szimbólum (például a narancs 1942-ben, vagy a szarvasbogár 1952-1954-ben) csak néhány képen és grafikában jelenik meg. Gyér jelenlétük azonban nem csökkenti a müveket megváltoztató jelentésük szemantikai fontosságát.

Ezt a folyamatot kétféleképpen lehet érteni, egyrészt mint a jelentés növekedését, az ikonológia növekedését, tehát a mű motivációs struktúrájának felértékelését (a képjellé változik), de fordítva is, mint a jelek lerombolását, a motiváció devalválását. A több mint negyven évig tartó intenzív alkotói folyamat Szabó részére ugyanis nemcsak az etika, a filozófia, az esztétika vagy bármely más absztrakt eszme bizonyos művészeti propagációját jelentette (ahogy ezt ő maga hirdette és ahogy ezt a felszín mutatja), hanem és főleg ezeknek az eszméknek a fejlődését és beérését a művészeten belül - és csupán a művészetben. így a szerző formális kifejezési lehetőségeinek növekedése együtt jár a művész világnézeti, filozófiai, etikai és esztétikai fejlődésével, elmélyülésével és állandó revíziójával. Ami szükségtelen, átvett, kevésbé átélt - ha úgy tetszik, idegen és absztrakt -, azt kicseréli valami mélyebbel, sajátosabbal, ha úgy tetszik: konkrétabbal és teljesebbel. Ez a helyzet például keresztény világnézetével, melyet gyermekkorában a családi nevelés révén sajátított el és amelyhez érzelmi és fantáziabeli diszpozíciója volt, csakúgy mint világnézete többi eleméhez.”

Az egész fejezet nagyon érdekes, figyelmeztet a szemantika szimbolikát érintő eredményeire, a jelek dinamikus fejlődésére, ellentétben azok sztatikus (közvetlen) szerepével. (Ch.S.Peirce)

Ami a művész „besorolását” illeti : Szabó Gyula művészetét mint szintetikus meditatív realizmust jellemzi, amely két forrásból táplálkozott: az expresszio- nizmusból és a szimbolizmusból. Ennek okát azonban inkább a művész egyéniségének vele született vonzódásával és közvetlen munkamódszerével magyarázza és nem egy tudatosan elsajátított stílusrendszerrel. „A tágabb filozófiai látókör: a társadalmi elkötelezettség Szabónál is egyesül a művészet hatalmába vetett kritikát- lan hittel. Az esztétika a jövő etikája (az Ember, az alkotó megszólítása), a szoci