Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - TANULMÁNY - Szemet Edit: A korinthoszi szőlő (Szerb Antal: A Pendragon legenda - ma)
TANULMÁNY rossz ember. Nem önzésből, inkább csak kényelemszeretetből nem teszi meg azokat az alapvetően kézenfekvő dolgokat, amelyeket a helyében minden rendes ember megtenne embertársaiért. Tehát eredendően passzív személyiség. Megvannak a maga rigolyái, például ha a világ egyszer összeomlik, ő a romok alatt sem fog lemondani a délutáni alvásáról. Éjjel pedig, ha a revolvere nincsen megtöltve, rosszul alszik. Ha pedig álmatlanság kínozza, valamilyen filozófiai művet olvasgat, mert attól alszik el a leghamarább. Kutatásainak legkedvesebb kora a XVIII. század második fele. (Szerb Antalnak is ez az egyik legkedvesebb korszaka, bizonyítja ezt A királyné nyaklánca című regénye.) Ugyanakkor Bátky nagyon romantikus lélek, amolyan magyar Jean Paul, aki egyre az osztatlan teljességet áhítja: ,JVyár van, és intenzíven érzem, hogy tél lesz, fehér ruhás karácsony, amikor a tea különösen ízlik. Szeretnék kora/Iszige- tek zöld lagúnáiban hajózni... Mindent szeretnék, és vágyódásommal mindenben részes vagyok.5,42 Viszont nagyon jól tudja, hogy az absztrakt elme és a gyakorlati értelem között milyen megdöbbentő távolság van. Nincs is számára félelmetesebb, mint az érthetetlen. Szégyelli is az értetlenségét. De tudja, hogy „ vannak dolgok, amik igazak valahol itt bent, és őrültséggé válnak kimondva. Nem szabad magyarázni... Egyszerre két világban élünk, és mindennek két értelme van: az egyiket mindenki megérti, de a másik túl van a szavakon és rettenetest3 Ha pedig komolyabb hasonlóságokat keresünk Bátky és Szerb személyiségében, akkor szólnunk kell mindkettőjük súlyos „bibliofíliájáról”. Bátky így szól a Pendragon könyvtárról: ,,Elöntött a semmihez sem hasonlítható melegség, amit mindig érzek, ha sok könyvet látok együtt. Legjobban szeretnék ilyenkor henteregni, fürödni a könyvekben, szagolni a régi könyvek csodálatos porszagát, minden pórusommal könyvet érezni,”44 Szerb Antal, pedig így vall a párizsi Bibliothéque Nationale-ról: „Mindenütt jó volt, de a legjobb a könyvtárban. Talán azért, mert többnyire nem dolgozni, nem tanulmányokat folytatni jártam oda, hanem nyaralni. Úgy mentem el délelőttönként a könyvtárba, mint ahogy más a strandra megy”45 Valamint Bátky János jelenti ki egyszer, amit aztán évekig Szerb fejéhez vagdostak, hogy ő bizony neofrivol ember. Kerényi Károlyné a visszaemlékezései során bevallotta, hogy bizony ő adta „Tóninak” a neofrivol jelzőt. Említettem korábban, hogy a regényt sokan pastiche-ként, sőt persziflázs- ként olvasták. Természetesen nem akarom ezt megcáfolni, csupán csak felhívni a figyelmet arra, hogy Szerb Antal a grazi egyetemi évei alatt barátjával, Alexits Györggyel már megpróbálkozott egy ponyvát írni. 20 évesek voltak s az otthonról kapott pénzből nemigen futotta bohémkedéseikre. Alexits György jött az ötlettel, hogy a ponyvaírók milyen jól keresnek. Megegyeztek, hogy György megírja a mesét, Tóni pedig szalonképessé fogalmazza azt. Alexits a visszaemlékezéseiben tisztán emlékszik Szerb intelmeire: „Először is szükség van a történethez egy titokzatos emberre, aki félig van, félig nincs. Az teszi a dolgot érdekessé. Aztán szükség
