Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - TANULMÁNY - Szemet Edit: A korinthoszi szőlő (Szerb Antal: A Pendragon legenda - ma)
TANULMÁNY 79 Angliában ugyanis az az elv, hogy a vendéggel a lehető legkevesebbet kell foglalkozni, csak akkor érezheti igazán otthon magát. 3. A LEGENDA Ennek a fejezetnek a témája természetesen a rózsakeresztesek legendája lesz, legyenek bár bármennyire is kétes milétűek azok az információk, amelyek a rózsakeresztesekről szólnak. Szerb Antalnak megjelent egy nagyszerű tanulmánya is A rózsakeresztesek címmel, melyben részletesen bemutatja a titkos társaságot, melynek nyomai felbukkannak itt is, ott is a történelem folyamán, többek között Magyarországon is. Lássuk tehát magát a legendát. A rózsakeresztesekre vonatkozó adatok zöme két könyvben van összefoglalva, s mindkettő a németországi Casselben jelent meg 1614-ben. Az egyik egy egyszerű híradás a rózsakeresztes társaságról - címe: Fama Fraternitatis R. C. - , a másik a rózsakeresztesek vallomásait tartalmazza - címe: Confessio Fraternitatis R. C. Az R. C. rövidítés mindkét esetben a Rosea Cruxot takarja. E könyvek állítása szerint a társaságot az 1388-ban született Christian Rosencreutz alapította. Öt, miután Németországban elsajátította az „alapokat”, az arab bölcsek titkos városában, Damcarban avatták be a természet mélyebb titkaiba. Elazatérése után hét társat vett maga mellé, s megalapították a Szentlélek Házát. Rosencreutz százhat évesen hunyt el, és senki sem tudta, hogy voltaképp hová temették. Egészen 1614-ig, ekkor ugyanis átalakításokat végeztek a Szentlélek Házában, s egy titkos ajtóra bukkantak, melyen ez a felirat állt: POST CXX AN- NOS PATEBO (120 év múlva kinyílok). Ez éppen százhúsz évvel a mester halála után történt. Az ajtót kinyitották, és egy nyolcszögletű terembe értek, ott állt az örökké égő lámpa - az alvilági nap, s a terem közepén ott állt Rosencreutz sírja. Ekkor találták meg a titkokat őrző feljegyzéseket is, s a Rózsakereszt hívei elérkezettnek látták az időt, hogy a nagyobb nyilvánosság elé lépjenek. Szerb szerint a rózsakeresztes legenda mélyén az új tudományok utáni hatalmas vágy húzódik meg. Ugyanis a XVI. és XVII. század volt az a kor, melyben rányílt az emberek szeme a természetre, amely addig még csupa titok, s a tudósok egy személyben csillagászok, orvosok, vegyészek és teológusok voltak. „A tudósok lázasan igyekeznek, hogy elolvassák a signatúrát, a titkos jegyeket, melyeket a Teremtő a teremtett világba beleírt. Mert természettudomány és vallásosság ekkor még elválasztatlanok egymástól. A pansophisták, ahogy a kor természettudósait gyűjtőnévvel nevezik, a természetben nem hideg, elvont, képletekkel kifejezhető törvényt kerestek, mint a mai tudósok, hanem Istent, Isten keze vonását. Ez talán a rozs aker eszt-je Ikép legmélyebb értelme: a rózsa a természet, és a kereszt Isten,”20) Szerb felhívja a figyelmünket arra is, hogy a XVIII. század a titkos társaságok fénykora.
