Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Csehy Zoltán: Téltől télig (Vaskó Péter: Árnyéklovasság)
58 KÖNYVRŐL KÖNYVRE főváros elfoglalása). A tagolt kompozíciót mintegy egységesíti a ciklusokon átívelő haikunaptár, mely európai hónapok szelektív, ám kronológiát követő rendszere. A kimaradt hónapok pl. január vagy március szétírásaiként is olvashatók a naptárverset megelőző költemények. Ebben a rendszerben februártól novemberig jutunk, azaz itt elmarad a visszatérés ciklikus motívuma, mely a ciklusbeosztásban olyan látványosan mutatkozik meg. Ez a kontrasztivitás mintegy az időt magát is proble- matizálja: kettős folyást enged neki, egy célelvűt, melynek vége van, a tempust, és egy végtelent, mely tulajdonképpen kozmikus idő, aeternitast. Vang So idejében a tél viszonylag moccanatlan és beléfagy a textuális konstrukcióba. Vang So jelenléte önmaga kínaiságában nem természetszerű tehát, és ez biztosítja a kötet igazi elevenségét. A gnómikus passzusok lankasztó topikáját ez tölti meg energiával, ahogy a - nevezzük így Bosquet nyomán - megterhelt szavak újraéleszthetőségének is ez a záloga. Ilyen megterhelt szó például a hold, mely egyrészt radikálisan utal a szentimentalista holdromantika kultuszára, illetőleg a klasszikus kínai költészet (Po Csü-Ji, Li Taj-Po, Tu Fu, Vang Vej) közhelyeire, irtózatosan leírhatatlan szónak tetszik, mégis leírható, ha a kontextualizálás szerepjáték következménye, és szerepe nem több, mint hitelesítő gesztus, referencia. Az élet-halál dichotómia átjárhatóságot sejtető képei már a kötet elején fokozatosan alakulnak egymásrautaltsággá és kényszerű együttéléssé. A holtakkal társalgó, lakó költő így allegorikusán integrálja magába a tradíciót: a hagyomány holt anyagából építkezik, mely épphogy benne, szövegében elevenedik meg. Nem kreátori költőfunkció ez, hanem a szöveg potenciájának felmutatása. A szöveg viszont mindig artisztikusan tiszta és áttetsző, kiegyensúlyozott, önmaga tereit kitöltő, minden redundanciától mentes és a technikai tudás magas fokáról árulkodó. Vang So számára az artisztikum létkérdés: minden szónak (magán)mitológiai mélysége van, akkor is, ha számára a vers csak „szó és szünet”. A szóval meglehetősen bőkezűen bánik, a szünettel (még a haikucsend effektusait is beleértve) nem tud dramaturgiailag fontos gócpontokat kialakítani a kötet verseiben. A kihagyásalakzatok valahogy nem ebben a költészettípusban erőteljesek. A betű és szó feszültsége viszont egységesen konstruált dichotómia: a latin betűbe azonnal kínai írásképeket látunk bele, melyek ellebegnek a papír fehérjében, egzotikus jelként íródnak égre, földre, férfira, nőre, sőt a tárgyak és lények is hatalmas betűképek, lassan mozdulnak, egymáshoz araszolnak, egymásba tűnnek. A hang a rím zeneiségéből cseng ki elsősorban: hihetetlen rímlehelés ez: (lásd a hátlapot!) tiszta és természetes, spontán sorjázás, mindennemű erőltetettség és rímakrobatika nélkül. Vang So könyve nem a rím Káma-Szutrája, annyi bizonyos, ám egy-egy haiku rímösszefonódásai a kínai erotikus regények hosszú-hosszú- hosszú és gyönyörteli szeretkezésjeleneteit idézik. (Balassi Kiadó, Budapest, 2002) Csehy Zoltán
