Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Csehy Zoltán: Téltől télig (Vaskó Péter: Árnyéklovasság)
57 KÖNYVRŐL KÖNYVRE Téltől télig (Vaskó Péter: Arnyéklovasság) A szerzői funkció elbizonytalanítása, hiteles, félig hiteles vagy látványosan hiteltelen paratextusokkal a szereplíra klasszikus gesztusának számít, s a szerzői integritás kérdéseit éppúgy felveti, mint az én integritásáét. A Vang So mint szerzői funkcióbélyeg alighanem a Vaskó név „torzulása”, illetve szerepreinkarnáció. A Vaskó - Vang So áthallás mintegy közrefog egy címet, melynek előtagja — árnyék - mintegy ki is fejezi a két név viszonyát. Vaskó könyve nem hagyományos értelemben vett szereplíra tehát, nem egy már meglévő korpusz (legyen ez a magyarul ismert kínai irodalmi hagyomány) integráns részeként mutatkozik meg, sokkal inkább a folyamatos, termékeny félrehallások és önfélreértések révén szerez magának érvényt a megkonstruált én, mely örökös árnyéka a megtagadott és fel nem vállalt alanyiságnak. Vang So kötete ugyanakkor műfordításként is olvasható. Ebben a viszonylatban a fordítói gesztus a hódítói attitűdre épít, melynek lételeme a saját nevünkkel felvállalt szabadság, illetőleg önnön művünk és fordításunk konzisztenciája vagy egyenesen integratív egymásrautaltsága. Nem lévén a kínai irodalom értője, mégis azt merném állítani, hogy Vang So (minden prominens referenciális jegy mellett) inkább japán, mint kínai, hiszen mondanivalója elsősorban (már ahogy az a magyarul kirajzolódott vonások alapján kikövetkeztethető) a japán haiku és tanka egységeiben artikulálódik. A haiku reneszánsza a magyar irodalomban a kilencvenes évekre tehető (Babits Imre, Zalán Tibor, Bettes István stb.), Vaskó haikui nemcsak meghosszabbítják ezt a periódust, hanem mintegy szintetizálják is az elődök variánsait. Az Augusztus c. haiku pl. a Kosztolányi-féle japánkép esztéticista modern jellegét őrzendő artisztikusan ki- munkáltan rímel. A japánban, legalábbis Rácz István szerint a haiku mozaikszerben építkezik, ráadásul grammatikai kötőanyag nélkül. Vang So nem alkalmazza ezeket a zérómorfémás poétikai lehetőségeket, az ő nyelve hajlékony, ecsetvonás- szerűen kompakt és festőién plasztikus. A versidő téltől télig terjed (vajon jogosan asszociálok-e a mi telünkről a kínai télre? milyen mértékben tudom elidegeníteni magamtól ezt a verskötetet?): az igazi kötetidő azonban nem a tradicionális keleti évszakszimbolika determinálta periodizált és természeti metamorfózisaiban látványos idő, hanem annak a regiszterkeverő beszédmódnak az ideje, mely egy klasszikus kínai költő integratív gesztusait imitáló versbeszédével váltakoztatja a konstruált alteregó kiszólásait (pl. A
