Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - Gál Sándor: Történések (4) (négy évtized hordaléka)
30 Gál Sándor s közelibb a csend is fölpiroslik az érkező est * * * „Eltelünk édes örömmel, ha távolabb való századokból hallgathatjuk hazai nyelvünket. Mert világosságot ád azokra, amiket meghomályosított s kétségessekké, vagy szinte hibássakká tett az idő.” (Révay József). 3>jC >}C Akinek ideje nincs, annak élete sincs! * * * A sötétség tengere: távoli, forró ital. Tele csodálatos, lassú mozgással. Ring a sötétség tengere. Úszik benne az idő, s ő maga is úszik az időben. Az idő ring önmagában - önmagán belül. A sötétség ring önmagában. Odaütődik a mindenség falaihoz, s a mindenség is önmagához ütődik, lágyan, puhán, forrón. Az idő sötétsége a sötétség ideje: áldott öntudatlanság a fogantatás pillanatától, a kiteljesedő örömtől számítva. O, öntudatlanság teljes sötétsége, úszás önmagunkban, tele épüléssel, tele egymilliárd év tapasztalatlanságával és tapasztalásával! * * * FOHÁSZ Uram, add, hogy a reggel megteljék áldott csenddel. * * * Víz fölé hajló arc. Emlékek arca. Sodródó levél a folyó hullámaiban. Besötétedett. A sötétség kemény volt és kegyetlen. Futottak benne az árnyak, az emlékek. A távol megszűnt. Egyetlen sátor alá gyűltek a tegnapok, s mint cirkuszi padsorok egymás köré és fölé kanyarodtak. Ködben köd-név, köd-alak, köd-titok. Állunk a fák alatt, övig a földben. * * * alkonyodik egész nap alkonyodik csak nem világosodik nem világosodik
