Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (15) A nyugatos líra „ezüstkora“, (tanulmány)
24 Grendel Lajos sára a fogalmiság kerül mindinkább előtérbe. Az ebben az időszakban írott hosszúverseiben olyan emelkedett, már-már ünnepélyes hang uralkodik, amelyet ironikus bölcsességgel ellensúlyoz, a magyar intellektuális lírának egy eredeti típusát teremtve meg ezzel a Kettős örvény (1947) c. kötetében. E kötetéről írott kritikájában Lengyel Balázs a szerelmi líráját emeli ki, de nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy „A közösség problémája, a realistán szemlélt társadalmi valóság csakúgy megjelenik benne, mint a transzcendencia, a magyarság és az emberiség, a lét és a tudat, az etikus ember végső kérdései. Vas István költői alkata - írja - lehetőségeiben komplex alkat, amely fokról fokra, és aránylag kevés kísérlet árán érleli művészetét.”52 A Római pillanat-bán (1948) horizontját a történelemfilozófia felé szélesíti, versvilágát oly módon tágítva, hogy a múlt korokat és civilizációkat a jelennel ösz- szevetve keressen egyensúlyt remény és kiábrándultság között. A vallás és a tudomány, a dogmák És misztikák nagy összebékítője, Ki őrizted a régit és az újat Fellobbantottad. Hogy kerülted el A máglyahalált, a kiátkozást? Hogy tudtál élni Róma gyanújában? (Nicolaus Cusanus sírja) Bár más világokból érkeztek, Vas István gondolati lírája e korszak magyar költészetében leginkább Illyés Gyuláéval csendül össze. Súlyos személyes és történelmi tapasztalatokkal a hátuk mögött, konok és rendíthetetlen racionalizmusuk és a „csakazértis” étosza az, ami a leginkább közös kettejükben. A Római pillanat kérdéseit és kétségeit, tépelődését és sztoicizmusát több mint egy évtizeddel később három nagy prózaversben ismétli meg, kevesebb pátosszal, de a belátás magabiztosabb fölényével („És fütyülünk, fütyülünk a halálra”). {Etruszk szarkofág; Via Appia; Folytatás.) Ha a Cusanus-versben említett máglyahalált és kiátkozást elkerülte is a Rá- kosi-rendszerben, az elnémíttatást nem. Ez az újabb történelmi próbatétel lírája karakterét, ha nem is radikálisan, de jól észrevehetően átalakította. Monográfusa, Fenyő István írja ^4 teremtett világ (1956) c. kötetről: „Líraisága elemibb és nyíltabb, személyessége aktívabb, érzelemnyilvánítása spontánabb lett. Egyre inkább a magatartáslíra szólama verseiben az uralkodó.”53 A teremtett világ, majd a hatvanas évek kötetei {Rapszódia egy őszi kertben 1960; Római rablás 1962; Földalatti nap 1965; Nem számít 1969) valóban erre vallanak. Ámde a személyes benne-lét a versben előző korszakainak költészetéből sem hiányzik. Csak a hatvanas években uralkodóvá válik Vas István lírájában, mi több, a költő úgy alakítja át versbeszédét, hogy az a hetvenes és nyolcvanas évek uralkodó szólama felől nézve (Tandori, Petri és mások) akár emez előzményének
