Irodalmi Szemle, 2007

2007/5 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (15) A nyugatos líra „ezüstkora“, (tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (15)

25

is tekinthető. Persze az aluIstilizáltságot és nyelvrontást elkerülve. Vas István most sem radikális újító, hanem az ellentéteket kiegyenlítő költő, aki a diszharmonikus világban sem szűnik meg a harmóniát keresni még az esetleg heroikus kudarc árán sem (Ötven felé; Mikor a rózsák nyílni kezdtek; Rapszódia egy őszi kertben; Határozók és kötőszavak; Branyiszkó stb.)

Éjfélre jár. Nyitva az ablak. Nyár van.

Pillék lepik a neoncsövet a szobámban.

Ablakban állok. Idül a magány.

Régi szobákat fogad be a szobám,

Innen meg onnan. Egymást keresztezik Időbeli, térbeli vetületeik.

És ez, meg az, aki lakta. Velem Maradtak az idő metszeteiben,

Akikkel többféle időben beszélek.

Egyedid. A telítődő éjnek.

(Az idő metszeteiben)

Emlékek, az elmúlt fiatalság élményei, nemegyszer ironikus fénytörésben, amely az emlékezés elégikus búskomorságát megtöri és bölcs belátásban hozza pillanatnyi harmóniába. Domokos Mátyás a Földalatti nap-ról szólva a teljes egyéniség egyeduralmáról beszél, s megállapítja: „Alig ismerünk még egy költői vállalkozást napjainkban, amely ennyire közvetlenül személyes, »ember-központú« volna, mint Vas Istváné.”54

Vas Istvánt abban a tekintetben illeti meg kiemelt hely a 20. századi magyar líra történetében, hogy Kosztolányi felöl indulva, úgy vezette át a nyugatosok esz- tétizmusától a hetvenes évek „új-érzékeny” nemzedékéig líráját, hogy mind az újholdasok elvont tárgyias, mind a „népi szürrealisták” stílromantikus verseszményét elkerülte. Költészetének nyelve kevésbé tűnik eredetinek, mint az előbb említett irányzatok reprezentatív lírikusaié, de szerénysége és észrevétlensége ellenére is önmagáért száz százalékig helytálló és a fiatalabb nemzedék számára inspiratív versbeszéd lett, különösen a hatvanas évektől kezdve.

A Nyugat harmadik nemzedékének költői (s e három kiemelkedő alkotó mellett nem feledkezhetünk meg Csorba Győző 1916-1997, Zelk Zoltán 1906-1981 vagy Hajnal Anna 1907-1977 költészetéről sem) ritkán, s Vas István kivételével csak rövid időre kerültek a szakma és a nagyközönség érdeklődésének homlokterébe, jóllehet néhányuk munkásságáról elmélyült monográfia is íródott, a Kádár-rendszerben politikai indíttatású mellőzöttségük is fokozatosan megszűnt s művészi tekintélyük is megnövekedett. Ennek okát többen, kimondva-kimondatla- nul, az újholdasokkal és a még náluk is fiatalabbakkal szembeni „megkésettségük- ben” vélik megtalálni, holott pályájuk utolsó szakaszában Kálnoky László is, Vas István is a magyar lírában új és eredeti versbeszédet teremtettek. Igaz, a líra nyel-