Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (15) A nyugatos líra „ezüstkora“, (tanulmány)
Magyar líra és epika a 20. században (15) 17 az illúziótlanság magas hőfokon lobog végig a versek során, melyek között több örök antológiadarab is található. A kötet alaphangja katasztrofikus-apokaliptikus - legmeztelenebbül a címadó versben: ,,Ki lángok árnyékában él,/ nem készül annak szemfedél,/ arca viaszfehér.// Hazája már/ buborékot vető homály - / égboltján alvadt vérsugár.” stb. Látomás, gondolat és morális gyökerű indulat olvad egybe nagy verseiben, melynek egyik pólusán a Hamlet elkallódott monológ]cti találjuk. Én megvetem e szennyes kacatot, mellyel rosszra bírjátok rá az embert. Üzletelésetekben semmi részem. Szabadon fogok meghalni, s ha már ellenfél nem lehettem, el nem állok cinkosotoknak... A másik póluson a HérosztratoszX és a De profundist, a kor hitványságának, álszentségének, silányságának, kisszerűségének arisztokratikus-sztoikus megvetését találjuk. Hol a világot elpusztítani kész indulattal, hol a groteszkbe átcsapó, megvető rezignációval. A groteszknek és olykor az abszurdnak a megjelenése Kálnoky lírájában olyan új minőség 20. századi magyar líránkban, amely minden másnál karakteresebben rajzolja ki Kálnoky László profilját költőtársai között. ítéljétek halálra a szentségtörőt, a templomrombolót nyúzzátok kiapadón, holtradöbbent, hibbanterényűjámboroki A máglya kóválygó füstjében feltörök, s kométafarkként rémít nemzedékeket harchirdető, tűzcsóvaszínű üstököm! (Hérosztratosz) Már egyre tűrhetetlenebbek a klozettke fe - b aj n szó k a répabunkó orr tövében, a képernyőn úszó lepényhal-arcok és elvitorlázó fülek. Egyre jobban riasztanak a koponyán belüli omladékok. Egyre többször állok meg, és tűnődöm hamuba írt betűk fölött. Ha nincsen fiiltanú, egyre gyakrabban hallatom a megcsonkított cédrus jajszavát. (De profund is)
