Irodalmi Szemle, 2007

2007/5 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (15) A nyugatos líra „ezüstkora“, (tanulmány)

18

Grendel Lajos

A Farsang utóján (1977) c. kötet nem hoz alapvetően új poétikai vívmányokat a Lángok árnyékában-hoz képest, hanem inkább megismétli az előbbi kötetet (vagy folytatja azt, mintha annak második kötete lenne) anélkül, hogy a megfára- dás jelei mutatkoznának benne. A színvonal továbbra is egyenletesen magas. Másfelől, mindezt nem cáfolva, igazak lehetnek Alföldy Jenő szavai: „A Farsang utóján további eltolódást mutat az objektív költészet művészi elve felé, anélkül, hogy személyességéből veszítene [...] Az emlékezésé a vezérszólam, s az eleve egyesíti a személyességet és a tárgyiasságot.”47 Legszebb példája ennek a háborúban elpusztult szerelmét megidéző Évfordulóra 1-3.mellett a harmincas évek egri világát és annak néhány jellegzetes figuráját felidéző Az elsodortak c. költeménye, mely a tárgyias leírásból a vers végén hirtelen személyesbe vált át.

így sodródnak mindannyian az éjfekete torkolat felé, döglött pisztráng, én is velük, de lehorzsolt ezüstpikkelyeim sokáig ott csillognak még az alkonyaiban a házfalakon vagy a parti sziklák oldalán.

A kötet legjelentősebb versének a Szvidrigajlov utolsó éjszakája tűnik. Ahogy az előző kötetben egy Shakespeare-dráma, itt egy Dosztojevszkij-regény hőse ad alkalmat számára arra, hogy az élet hamarosan ellobbanó utolsó pillanatában summázza múlandóság és hiábavalóság metszéspontjában a lázadás kudarcát és a kudarcba való beletörődés fölötti bosszúságát.

Igen! Igen! Az örökkévalóság

nem szent mennyország, nem tüzes pokol.

Poros kuckó az, nincsen ott egyéb, csak holmi át nem látszó, piszkos ablak, nádfonatú rossz szék, a falusi fürdőkamráknak korma a falon és sűrű pókháló a szögletekben.

Ott ásítozik, bóbiskol az ember ezredévtől a másik ezredévig.

Fölrezzen olykor. Véli: kopogást hall az ajtón, pedig csak kihűlt szíve dobban meg néha. Bosszúsan legyint, s nehéz feje ismét mellére kókad.

Ritka tünemény az irodalomban, hogy valaki élete alkonyán, olyan csúcsokkal a háta mögött, mint a Lángok árnyékában és a Farsang utóján, gyökeresen megújítja poézise eszköztárát. Kálnoky László költészetében ez a csoda megtörtént. Kitalálta Homálynoky Szaniszló nevű alteregóját és azt a prózai műnem határaihoz közelítő szabadvers-formát, amelyben nosztalgiától sem mentes iróniával és nem kevesebb öniróniával beszéli ki anekdotikus-novellisztikus történetekben egy élet