Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (15) A nyugatos líra „ezüstkora“, (tanulmány)
14 Grendel Lajos Magyar líra és epika a 20. században (15) A nyugatos líra „ezüstkora” A 20. század folyamán a harmincas éveket tekinthetjük a magyar líra legfényesebb évtizedének. Ekkor jut zenitjére Babits, Kosztolányi, Füst Milán költészete, s velük egyfonna magasságba József Attiláé, Szabó Lőrincé, Illyés Gyuláé. Az avantgárdból kihátráló Kassák „objektív lírája” is új csapást vág a korszak irodalmában. A Nyugat költészeti forradalmának klasszicizálásában azonban nem elhanyagolható szerep jut a „második vonalnak” is. Az erdélyi származású Áprily Lajos (1887-1967) nem kisebb formavirtuóz, mint Babits, Kosztolányi vagy Tóth Árpád. Bár új szemléletet vagy világlátást az előbbiekhez képest nemigen hozott, bo- rongós, elégikus hangú erdélyi tájköltészete eredeti és értékes színfoltja a magyar impresszionista és szimbolista lírának. „A forradalmi újítók mellett ő volt a hagyományőrző újító — írja Lengyel Balázs. -[...] O Csokonai ragyogó rímpompájához, Berzsenyi tündöklő fegyelméhez s legközelebbről - és nem csak formai szempontból - Aranyhoz, Arany Oszikéihez nyúlt vissza [...] modern fájdalmat és nosztalgiát az adott verszene még mívesebb zengetésével, a forma még szigorúbb fegyelmével közelített meg. Nem bontott, hanem nehezített.”44 Fiatalabb, úgyszintén erdélyi pályatársa, Dsida Jenő (1907-1938), pótolhatatlan vesztesége líránknak. Pályája meredeken felívelő szakaszában ragadta el a halál. Pályáját expresszionista szabad versekkel kezdte, de pályatársai többségéhez hasonlóan, ő is hamarosan a kötött formák felé fordult. Psalmus Hungaricusäb&n mély fájdalommal és megrendültséggel vet számot a történelmi ország széthullásával. A Nyugat nagy költői közül lírájára Tóth Árpád hatása a legnyilvánvalóbb; mindenekelőtt annak zeneisége és impresszionista szenzualizmusa köszön vissza Dsida Jenő lírájában, amely bár Tóth Árpádénál nem kevésbé borongós, nagy elődjével ellentétben mégis gyakrabban hajlik idillbe. „Dsidát rejtelmes, nagy versekre ihlette a halál, versekre, melyek a létváltás elmondhatatlan eksztatikus pillanatát a szépség örök foglalatába tükrözik.”45 Az Erdélyi József kezdeményezte újnépies líra Sinka Istvánban (1897-1969) találta meg legméltóbb költőjét. A kezdeti Ady-reminiszcenciáktól hamar megszabaduló költőt a ballada 20. századi megújítójaként tarthatjuk számon, aki a ballada feltámasztásában a szimbolizmus adta lehetőségekkel is élni tudott. Miszticizmusa olykor zavaró s a mai fülnek anakronisztikus, ám a paraszti te-
