Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - MARGÓ - Csordás János: Rimaszombat a városrombolás jegyében 1960-1990
CSORDÁS JÁNOS Rimaszombat a városrombolás jegyében 1960-1990 (Részletek egy készülő monográfiából) Régóta foglalkoztat az a gondolat, hogy papírra vetem és közreadom a „régi” Rimaszombat lerombolásának, illetve átépítésének a történetét a saját szemszögemből nézve. Egyrészt a célból, hogy az utókor megtudja, mi mindenre voltak képesek és alkalmasak egy hamis és hazug eszmerendszer álcája alatt a hatalommal felruházott felelős emberek. Másrészt azért, mert a változásokat a saját szememmel láttam és érintett vagyok benne: családi házunk a Szíjjártó utcában állt, akárcsak keresztszüleimnek, nagynéné- méknek, unokatestvéreméknek és anyám keresztlányáéknak a háza - ezt az utcát 1979- ben a földig rombolták le, a nyomvonala se maradt meg. Harmadrész annak okán, hogy a jelenlegi (a 2000. év utáni) haszonelvü építészeti irányzatok és átgondolatlan városfejlesztési elképzelések nemigen veszik figyelembe a belváros megóvott műemlék jellegét, újra megbontják annak egységét nem odaillő objektumokkal, ráadásul a városi önkormányzat koncepció és átfogó információ hiányában „működő”, főleg orvosokból és pedagógusokból álló szervei felettébb kirívó hozzá nem értést, sajnálatos szűklátókörűsé- get és nagyfokú felelőtlenséget tanúsítanak a jószerivel önös érdekű ténykedésük során. Az óvárosrészek megsemmisítésének a tervét 1969-ben határozták el hivatalosan, noha maga az ötlet korábban keletkezhetett, valószínűleg már 1962 tájékán felmerülhetett a belváros átépítésének gondolata (talán némileg másként), minthogy 1962- ben történtek az első nagyszabású bontások és építkezések: ekkor bontották le a Partizán tér (a Kispást) egy részét. 1960 és 1973 között Rimaszombatban számos új létesítményt építettek - „soha nem látott iramban”, ahogy ezt hivatalosan prezentálták -, többek közt a Pionír (ma Rozsnyói) utcai lakótelepet, a diákotthont, a Magasépítő Vállalat irodaházát, a Járási Építővállalat irodaházát, a Rima-lakótelepet (az egykori Téeszká-t1), a cukorgyárat és a sörgyárat, a nyomdát, de az 1969 előtti hatalmi szerv nem rombolt: kihasználatlan, szabad területre építtetett a város szélén, kibővítve ezzel a belterületet.2 Először 1970-ben Gemerské zvestiben, illetve a Gömöri Hírlapban3 írtak az új tervezetről, kezdték felkészíteni a lakosságot a változásokra, pontosabban az úgynevezett „modernség” (a szocialista életmód) elfogadására, ami azt jelentette: beton, panel, szürke, szögletes. Ekkorra a helyi politikában is lezajlottak a fentebbről megkövetelt normalizációs folyamatok: a funkcióból való leváltások, a pártból való kizárások, a munkahelyről való elbocsátások, s az új járási és városi vezetés a megfelelő (a párt irányelveihez feltétlenül hű) emberekkel akadálytalanul nekilendülhetett a kitűzött feladatok ötéves tervekbeni megvalósításához. MARGÓ