Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Csicsay Alajos: Tükör tinédzsereknek (Kulcsár Ferenc verseskötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE natkozó felnőttektől kapott, legtöbbször el nem fogadható, olykor félreértett, néha meg ostoba válaszokat. Például a világmindenségről egyikük így vélekedik: „hogyan tágulhat, ami végtelen?” Egy másik versben az a kérdés, hogy ha gömbölyű a Föld, „miért nem hull az űrbe?” Pista bácsi pedig imigyen fontoskodik: „ - Van-e már szeretőd, Karcsika?” A válasz: „Erre szótlanul kimentem a konyhába./ Szerintem ilyen/ hülye kérdésekre/ nincs mit válaszolni./ Bizony nincs. Meg arra sem, hogy „ - Hogy ityeg a fityeg?” Ezek tolakodó, kényszeredett/tapintatlan közeledési módok a gyerekekhez, melyre a válasz a kényszeredett vigyor, vagy a megmosolygása a kérdezőnek. Ki nem látott még ilyent á valóságban? Versben megírva viszont még biztosan nem. Ki hinné, hogy verset lehet kanyarintani, például arról a közismert csínytevésről, ahogy a nyári melegben unatkozó gyerekek, bokrok mögött lapulva, elveszettnek álcázott pénztárcát zsineggel rángatnak el az érte lehajoló felnőttek elől. Nagyszerű, olykor megható képeket rajzol Kulcsár az empátiáról (A vén hegedűs) és annak hiányáról, illetve a fölényes gőgről (Juhász Petiék). Petiéknek autójuk van, azzal hordja az apja iskolába, ő pedig, Peti osztálytársa (nem tudjuk ki, csak azt, hogy gyerek) hátán a táskával a buszmegállóhoz baktat, miközben Petiék mosolyogva suhannak el mellette. A vers befejező sorai: „Mi a harmadik emeleten lakunk/ ők a negyediken,/ de nem barátkozunk./ Ez a határozottan kimondott tagadó többes szám ösz- szeszorítja az ember torkát. Egyébként sem vidám szövegekből épülnek fel a versek, annak ellenére, hogy többségüket átszövi a humor. Épp ezért frappáns példaként szolgálnak arra, hogy a humor nem mindig azonos a derűvel. Még az olyan szürrealista képbe áthajló versben sem, mint a Lakótelep. A kötet első részének versei Külön-külön is megélnek, míg a Titkos napló egy hosszú versfüzér. A költő nem nevezi meg, ki írja a naplót. Talán az a Mari, aki az előző részben felbukkan, s elárulja valakinek (nem tudjuk kinek): „hogy titokban/ naplót vezet”?! A napló 2005. október 9-ével kezdődik és 2006. január l-jén marad abba. Ugyanis semmilyen jel nem utal rá, hogy e dátummal befejeződött volna, csak félbeszakad. A könyv becsukható. Persze akkor, ha be tudjuk csukni, nem érzünk késztetést arra, hogy újra és újra elolvassuk a verseket. Mert meglehet, gyerekeknek írta őket Kulcsár Ferenc, de persze a szülőknek, pedagógusoknak is és mindenkinek, akit érdekel a 12-14 éves kamaszok egy-egy versben leírt csapongó, kavargó kedélyállapota, a könyv egészében megrajzolt lelkivilága. Felmerülhet a kérdés, gyerekről vagy gyerekeknek írta-e könyvét a költő? Netán tükröt állít eléjük, hogy lássák meg magukat benne? Tapasztalatból mondhatom, a serdülőket mindennél jobban önmaguk érdeklik. Hosszú éveken át embertant tanítottam nekik. Egyetlen témával kapcsolatban sem vetettek fel annyi kérdést, mint a serdülőkorra vonatkozóan. Amikor felvázoltam, milyen egy kiszámíthatatlan, hol ilyen, hol olyan kamasz, dőltek a nevetéstől és szüntelen bólogattak meg közbekiabáltak, anyu is, apu is ezt mondta. De lám, mennyire más, ha az esztétikum felől vagy annak igény- bevételével közelítünk a témához. A valósághoz. Az európai, ha úgy tetszik, a keresztény kultúra egyik kiemelkedő jellemvonása a titok. „Apu is mondta,/ nem lehet mindent világgá kürtölni,/” mondatja anonim
