Irodalmi Szemle, 2007

2007/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Csicsay Alajos: Tükör tinédzsereknek (Kulcsár Ferenc verseskötetéről)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE naplóírójával a költő, majd így fejezi be a verset: „Már az is titok, hogy naplóm van,/ s hogy versek lesznek e naplóban/ mert titokban költőnek készülök/”. Tehát verses napló következik. Vajon mi minden kerül bele? írója már a második versben elárulja, mennyire szeretnek a felnőtt férfiak koc- cintgatni, majd később, valahány „bácsival” kapcsolatba kerül apu, ki nem hagyják e lehetőséget, és ki kezdi mindig? Hát apu, a góré. „Apu egész jó fej./ Kár, hogy néha korhely.” Zárja egyik naplóversét e két sorral, ráadásul a néha szót megkülönböztetve dőlt betűkkel írja. A felületes olvasónak úgy tűnhet, csupa mihaszna fecsegés az egész kötet. Mese, valóság és „mély” filozofikus kérdések kavarognak a sorokban meg a sorok között. Kulcsár mestere az elhallgatásoknak. Máskor meg igencsak meredek kérdése­ket tesz fel: „Ne vígy minket a kísértésbe...”, majd így folytatja: „Ha Isten senkit sem kísért,/ miért kérjük, hogy ne kísértsen minket?!/ Itt valami nem stimmel.” Mivel kamaszlány írja a naplót, mi lehetne benne nagyobb titok a bimbózó sze­relemnél? És korántsem az osztály legszolidabb, példás magaviseletű fiúja iránt. A versciklus negyedik számában bukkan fel a kislány padtársa Zöld Kokó, akiről így vé­lekedik: „Dilinyós kicsit és huzatos,/ de amúgy okos, bátor,/ s rám mosolygott kedve­sen már párszor.” De ugyan mit csinál még? A jóistent emlegeti naponta, iskolába me­net lopva cigizik, a szünetben odasomfordál a lányhoz, és hízelegve mókázik, kijelen­ti, hogy ők ketten barátok lesznek, és majd bejárják a világot. Pajzánkodik is folyton (ki tudja hogyan, ez nyitott kérdés marad), ezért hagyta el az ihlet a naplóíró költőt. S jut eszébe, mit mondana, ha olvashatná verseit Zöld Kokó? Csakhogy, az titok. A nap­lót ugyan nem, de a jól sikerült dolgozatát, mivel kérte, kölcsön adta neki, remélve, majd elájul tőle. Amikor matekból intőt kap, angolból elégségest, kamaszos maga módján siet őt vigasztalgatni Zöld Kokó. Aztán moziba mennek kettesben, ők a le- geslegjobb két ellenfél, mivel a Harry Potter négyet adták, s mit tett ott Zöld Kokó? Sületlenségeket dalolt a fülébe. Mi sem természetesebb dolog ez egy kamasz srác ré­széről. Aztán folyik a csatározás kettőjük között verseken át, a ki-kit győz le huzavo­na, néha a valóságban, néha csak képzeletben. A napló 48 verséből 26-ban íródik le Zöld Kokó neve (sohasem külön-külön), hétben kétszer is, de többször egyikben sem. Időnként az olyan jellemzését is ol­vashatjuk Zöld Kokónak, hogy hülye, „Két legyező füle/ égnek mered,/ akár a szamá­ré.”, meg hogy nyápic. 2005 novemberében már vetélytársa is akad Pisti személyében, akinek aranyórája van, meg otthon internete, és mindig vasalt ruhában jár, de Zöld Kokó egészen más. Január elsejére pedig földre szállt angyal lett belőle, Isten angyala. Persze, sok minden más is leíródik a naplóban, a kertszántástól, madáretetéstől, utazáson át a valódi és a kényszer ünnepekig. Mindig annak van igazi értéke, amit szív- vel-lélekkel át lehet élni. Természetes? Már akinek. Kamaszgyerekeknek biztosan, mert náluk senki nem őszintébb és titoktartóbb. A képmutatás és sunyiság még távol áll tőlük. Kicsit hosszúra sikeredett dicsérő mondandóm, amit ha folytatnék, hiba lenne. Már így is többet mondtam a kelleténél. Versek taglalása szerintem felér az élve bon­colással. Hogy egy icipici tüskét, azaz hogy kettőt mégis szúrjak be szövegembe; ne­

Next

/
Thumbnails
Contents