Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Csicsay Alajos: Tükör tinédzsereknek (Kulcsár Ferenc verseskötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE A könyv fülszövege a következő félmondattal kezdődik: „A szlovákiai magyar irodalomban csak elvétve találunk kamaszoknak szánt műveket,...” Egészítsük ki azzal, hogy az egyetemes magyar irodalom sem bővelkedik bennük. A magyar irodalom klasszikusai, például Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc és mások, a még ma is oly kedvelt ifjúsági regényeiket egyáltalán nem serdülőkorúaknak szánták. Kötelező olvasmányként rájuk tukmálni, több mint pedagógiai melléfogás. Vétek. Mert ennek következtében legtöbbjükre szellemi zsilipként hatnak, olyan akadályként, ami meggátolja őket abban, hogy olvasóvá váljanak, szabad folyása lehessen szerteágazó képzeletüknek. Az érdeklődés felkeltésnek egyáltalán nem a kényszer a célravezető módja, azzal legfeljebb látszateredményt lehet elérni. No, meg görcsöket és védekező ellenállást kiváltani. Ez ugyan pedagógiai kérdés, de a befogadás szempontjából köze van a gyermekirodalomhoz. Már az első művelői is felismerték a nevelésben rejlő lehetőségeket, melyeket kitűnően tudtak alkalmazni. Vitathatatlan, hogy a magyar gyermekirodalom egyik úttörője, a kortársai által szeretve tisztelt, ám azóta sokszor megmosolygott Pósa Lajos volt, aki kb. 50 kötetnyi gyermekversével hozzájárult a magyar gyermekirodalom fellendüléséhez. Tanítómestere Gárdonyi Gézának, Sebők Zsigmondnak, Benedek Eleknek, Gaál Mózesnek, de még Móra Ferencnek is. A gyermek- és a felnőttirodalom első áthidalója viszont kétséget kizáróan (a párkányi születésű) Sebők Zsigmond volt. Sajnos mindkettőjük életműve ma már korszerűtlen, azonban mégis elszomorító, hogy Sebőknek követője alig akadt. A prózairodalomban még csak-csak, de a költészetben valószínűleg senki sem. A költők nem tudták, vagy tán nem is akarták megépíteni a hidat. A gyerekek olvasóvá válásának szempontjából nem érezték volna hiányát? Az okok feltárása talán nem is annyira az irodalomtörténészekre tartozik, mint inkább a lélektan történetével foglalkozókra. Mindenesetre az oknyomozás még várat magára. Föltételezem, nem túlzás, ha azt állítom, Kulcsár Ferenc az első, aki a szóban forgó kötetével meg merte tenni a közel száz évet átívelő határozott lépést a hiány pótlására. Aggódom érte, tudja-e, akarja-e folytatni, meg reménykedem is, hogy igen. Abban is, hogy talán majd lesznek követői. Mindezek után nézzük a könyvet. Első versének, A legjobb talán az volt címűnek első versszaka egy lélegzetvétel, amolyan nekirugaszkodás. Mostanában olvastam egypár kamaszverset - apu nyomta a kezembe őket — Nézegesd! Némelyik egész hülye volt, de egy-kettő megtetszett. Meglehet, magának a költőnek volt szüksége e néhány sorra ahhoz, hogy mondanivalóját (ami később tűnik ki) - kamaszgyerekek habitusát öltve magára - tudja a megkezdett hangnemben folytatni. És tudja. De még mennyire, tudja! Idézzük fel újra, mit ír Kulcsár költészetéről Szeberényi: „az élet, a létezés, az elmúlás, a művészet, a világmindenség örök kérdései és titkai” izgatják. S e problémákat e verseiben egy-egy gyerek boncolgatja, éli meg és próbálja feldolgozni a rájuk vo
