Irodalmi Szemle, 2007

2007/1 - Elek Tibor: „Hogy is kezdődött” (Tőzsér Árpád Genezis c. kötetéről, esszé)

Elek Tibor

legadó darabjaivá, hanem például inkább a Meditaciones de Quijote ciklusban egymás mellett olvasható két súlyos alkotás: a Szülőföldtől szülőföldig és a kötet egyetlen hosszabb terjedelmű új verse, a „Hogy is kezdődött? ” sorral induló, Fejezetek egy kisebbségtörténelemből. Azok a versek, melyek egyszerre mutatnak visz- szafelé és képviselik a továbblépés lehetőségét, összekötve az önmegőrzés esélyét kínáló „befelé táguló táj” és a szülőföld élményét, az egyéni létezés - akár biológiailag determinált, ahogy Turczel Lajos fogalmazott anno - kérdéseit a közösségi, a történelmi, földrajzi (regionális) meghatározottságokkal.

Találónak érzem Tőzsér monográfusának, Pécsi Györgyinek a megállapítását: „ez a kötet damaszkuszi út is, engesztelő mű a falu korábbi megtagadásáért, visszafogadása a szülőföldnek. Annak belátása, hogy a falusi, paraszti (pásztor) múlt nem választás kérdése, hanem egyszerűen csak helyzet, amivel intellektuálisan is meg kell birkóznia. ” Annak felismerése egyrészt, hogy bármennyire is igyekezett a költő addigi pályája során, soha nem tudott megszabadulni a maga szülőföldélményétől, másrészt, hogy nem is lehet, de nem is kell, mert az amennyire taszító, annyira tápláló erő is lehet. A Vetítés című ciklus időnként kihuny a város és kigyullad bennünk a falu, a kisrét-puszta, a Csallóköz című versek „érintéseiből” éppúgy látható ez, mint a fentebb említett komplexebb, többrétegűbb alkotásokból, vagy a Szégyen című ciklus verseiből.

Nemcsak a várostól, a szülőföldtől különválni is lehetetlen, rögzíti a Vydrica 5., vagy a Megtérés szép strófája: „Ez a táj itt a múltam, / egyszerre valóság s emlék. /Bicskapenge? Belőle nyíltam, /s benne maradtam sebként”, de az ilyen típusú kérdések is: „Melyik ükömé / volt a kín, mely / bennem jelenség: /félelem lett? ” (A költő kérdez).

A szülőföld történeti, irodalmi és művelődéstörténeti hagyományait kutató, feltáró, de a velük összefüggő saját gyermek- és ifjúkori élményeiről is számot adó esszék (Gömörország - a szlovákiai magyar irodalom faluja, A „palóc népdalok”, „Nyelvtáj” és irodalom) megírása a hetvenes évek közepén, a verszármazás-kuta- tó Genezis-kötet összeállítása a hetvenes évek végén (középpontjában ezen három esszével) éppúgy az önazonosságában megrendült lélek és értelem fogódzók utáni vágyának terméke, amint a hatvanas évek közepén az egzisztenciális magánnyal szembesülő, származással, szülőfölddel számot vető Kettős űrben-fé\e versek. Mintha akkor is hasonló okokból igyekezett volna már újra „ átélni minden szót, és /bejárni minden tájat. ” (Őszre jár az idő), mint ahogy ebben a kötetben.

De már a Jövőn innen, múlton túl című ciklus versei is arról árulkodnak, hogy a természeti idillektől még éppen csak távolodó lírai énben is hamar megfogalmazódtak egyrészt a szavak és a sorsok összefüggései (Credo ut intellegam, Mogorva csillag), másrészt „az otthon adta fogalmak” és az egykor otthonos táj iránti nosztalgikus érzések.

Természetesen a kötetzáró beszélgetésben is fontos kérdés a család-, táj- és szülőföldélmény szerepe. A teoretikus én ott így összegez: ,,/í költőnek az anyja és