Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Elek Tibor: „Hogy is kezdődött” (Tőzsér Árpád Genezis c. kötetéről, esszé)
„Hogy is kezdődött” val együtt kapott, kezdetben szükségszerűen talált fogódzókra a korban divatos újnépi költők lírájában. Tőzsér azonban hamar felismerte, hogy a természet, a szülőföld, a falu kultuszával - amellett, hogy gyakran jár együtt műveletlenséggel, világszemléleti egyszerűsítésekkel, valóságszimplikáló irodalomszemlélettel, az irodalmi formák lekezelésével -, az adott ideológiai viszonyok között könnyű visszaélni. »szülőföld-totalitarizmust« ugyanis - egy kis szegényparasztmítosszal motiválva - könnyen rá lehetett állítani a kommunizmus omnipotenciájára" - ahogy egy jóval későbbi, 1994-es önéletrajzi szövegében (Minden, ami van, meghamisít) írja. Nagyon igyekezett ezért elszakadni mindettől, amit részben az is segített, hogy az ő szülőföldélményében a gyermekkori természeti idill mellett ott voltak azok a sötét, pusztító erők is, melyek faluja társadalmát és saját családját is tragikusan szétzilálták (melyekről a kötetnyitó esszében és a kötetzáró interjúban egyaránt vall), de valószínűleg személyes sorsának alakulása, a város(ok)ba kerüléssel együtt járó életformaváltás, az új élményvilág és a közben megismert egészen más típusú, T. S. Eliot-i, Ezra Pound-i Vladimír Holan-i, Nemes Nagy Ágnes-i költői hatások is. „A parasztság, a »népiség«, a föld élményétől el kellett jutnia irodalmunknak a lét élményéhez” - mondja szintén egy jóval későbbi, 1991-es interjúban a szlovákiai magyar irodalom által bejárt útra utalva, de bizonyára önnön pályájára is gondolva. Aminek addigi idő- intervallumában maga is eljutott a korai versek személyességétől, leíró jellegű közvetlen, de kötöttebb formájú vallomáslírájától a belső tapasztalásban és szabad vers formában keresett elioti egyetemesség-igényen át a léttörvényt általános érvénnyel megfogalmazó, tárgyias, objektív lírai személytelenségig. A korabeli Tőzsér-líra egyik legjobb ismerője, Görömbei András - bár mintha némiképp a szerzői olvasat hatása alatt, mégis - joggal írhatta le a Genezisről annak idején, hogy Tőzsér „ költői fejlődésének szervességét bizonyítja ”, hogy „ töretlennek mutatja azt az utat, amelyik a tárgyias leíró és a tárgyias vallomásos költészettől vezet az egyre inkább általánosító, elvonatkoztató líra felé”. Ugyanakkor már ő is hangsúlyozta, hogy az elvonttól, az általánostól közelítve annak eredőihez „ világossá válik az, hogy a sajátosan tőzséri általános létélmény eredői között kiemelt helye van a kisebbségtörténeti fejezetnek éppúgy, mint a közvetlen tájélménynek, szülőföldélménynek ”. Az időben hátráló, oknyomozói szándékkal megalkotott kötet létrejötte, a tudatos, szimmetrikus és keretes szerkezet által még fel is erősített összhangzat számomra ma már még inkább ennek a - tágan és a maga ambivalenciáival együtt értett - szülőfóldélménynek és az azzal való költői küzdelemnek a folytonosságáról tanúskodik, no, meg arról, hogyan érzékeli ekkor már Tőzsér az általa művelt „objektív líra” zsákutcába jutását, a költészete genezisében rejlő, vagy abból inkább következő másfajta folytatás szükségességét is. Nem a pálya későbbi alakulásának ismerete, hanem a kötet egésze, a versek és a prózai írások, vallomások együttese sugallja ezt az olvasatot, de bizonyára erősíti az is, hogy nem elsősorban a Vetítés ciklus versei állták ki az (eddigi) idők próbáját, nem azok váltak a tőzséri líra jel
