Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - Szalay Zoltán: Két novella (A kávéfőző, Sokszorosítás)
Sokszoroítás neve, itt a Simon, hol a Simon. Egy ilyen kis Fiattal nem volt nehéz elveszni ennyi falu között. A nagy részüket vagy csak hírből ismerte, vagy húsz éve nem fordult meg bennük. És talán van itt még más is, talán itt van San Fransisco is, nem is beszélve K. városáról, ahol dolgozott, s amelyben annak ellenére is nagyon könnyű volt eltévedni, hogy nem volt sokkal nagyobb Dervőcnél, csakhogy az eget verő panelházak eltakarták a kilátást, összeszűkítették az utcákat, összeszűkítették a tüdőket, az elméket. K. városnál szűkebb helyet Simon nem tudott elképzelni sem. Kis Fiatja mellett alig fért el egy másik kis Fiat egy K. városbeli utcán. Itt, a síkságon, ezek között a nyavalyás helységek között nagy volt a tér, olyan tágas, olyan belátható, hogy itt meg az zavarta össze Simont. Mindenhol ugyanazok a lapos földek, a száraz, fáradt fák a girbegörbe gallyaikkal, a poshadt fű azzal az undorító okádékszínével, s most mindenütt ráadásul ezek a feneketlen pocsolyák, amelyeket igyekezett kikerülni, mert biztos volt benne, ha belehajt egy nagyobb tócsába, kis Fiatját nyomban elnyeli. Igen, ez itt Vánkóc, gondolta, amint beért a következő faluba. A táblán a község elején csak annyi állt, Vontovka. Simon nem is nézett körül, úgy érezte, undorodik ettől a helytől. Hajtott tovább, nyolcvan-kilencven közötti sebességgel húzott át a falun. Már a táblákat sem nézte, csak saját emlékezetére támaszkodott, amely azt mondta, most Vérbő községnek kell következnie, s csodálkozott ugyan némileg, hogy hogyan kerülhetett az ő Dervőce ilyen messzire K. városától, de ezt is megmagyarázta: a forgalomelterelés miatt kellett hosszabb útvonalat választania. A helység, amely gyanúsan hasonlított Vrbanyra, Verébre, elsuhant Simon mellett. Ez Vérbő, állapította meg, azoknak az egykori vidám báloknak a színhelye, az aranykorbeli báloké. Tűnjünk el innen. Vérbő kora lejárt. Manapság szűköl- ködés van. Most már csak Masáton kell átjutni, gondolta reménykedve, fel is tűnt Masát, utána nem sokkal következett egy kereszteződés, most nem tért le balra, hanem továbbhajtott, s hamarosan már egyáltalán nem is figyelt sem az útra, sem a táblákra, az eső közben elállt, de már nem világosodott ki, mert este lett közben, s a rádiós műsorvezetők is váltakoztak, vidáman elbúcsúztak Simontól, szerencsés utat kívántak, szép, vörösboros, kedvencfoteles estét, egy nyugtató hátmasszázzsal, lehetőleg, és az ő élénk zenéjükkel. Simon este kilencre ért haza. Csaknem négy óra alatt tette meg az egyébként alig félórás utat, K. városból D. faluba.- Miért nem vetted fel a telefont? — kérdezte tőle szemrehányóan Ilonka, a felesége. - Vagy egy tucatszor hívtalak.- Nem hallottam - horkantotta Simon. - Esett.- Eddig tartott neked ezen a három nyomorult falun átvergődni? Simon erre már nem válaszolt. Gyanakvóan nézett az asszonyra. Leült egy székre a konyhában, és rágyújtott. Nyugtató házmasszázst akart.
