Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - Gál Sándor: Történések (3) (négy évtized hordaléka)
Történések (3) megváltozik a helyzet, ha átlagon felüli költészet fordítása a föladat, amely új mélységeket, és csúcsokat hordoz. Ez esetben a fordítás: izgalmas kaland. Milan Rúfus költeményeit fordítani ilyen kalandot jelent. Hogy miért? Több oka van. Az első: a felfedezés izgalma. Mert Rúfus takarékos költő. Míg tágabban vett kortársai - Lajciak, Stítnicky - tucatnyi kötete ismert, addig a velük egykorú Rúfusnak csupán az 1956-ban megjelent Az dozrieme (Mire megérünk) s a közelmúltban megjelent Zvony (Harangok) című kötetével találkoztam. Már említettem, hogy takarékos költő Rúfus. Ez a „takarékosság” nemcsak a mennyiségre vonatkozik, de egyben azt is jelzi, hogy kerül minden cicomát, minden sallangot. Halálosan komolyan veszi az életet, a költészetet, ami nála feltehetően elválaszthatatlan. Költészete kicsit - biblikus nyelvezetére gondolok — rokon a cseh Holan lírájával. Véleményem szerint a Zvony (Harangok) című kötete a mai szlovák költészet csúcsát jelenti. * * * Most ismerkedem a hatvanéves Vladimír Holan költészetével, s ez a pár sor, amit elmondhatok róla, korántsem adhat átfogó képet Holan munkásságának egészéről; csupán az itt közölt versekre vonatkozik, hírt adva egy nagyon izgalmas, s a magyar olvasók előtt még ismeretlen költészetről. Lefordítottam már egynéhány verset a ma élő cseh költők alkotásaiból, de annyi nehézséggel még nem találkoztam egyetlen alkalommal sem, mint Vladimír Holannál. Egy-egy képe előtt álltam tétovázva, és nem segített se szótár, se lexikon, se Biblia... Pedig végül kiderült, hogy minden sor világos és egyszerű; s mert bonyolultnak hittem, s így próbáltam közeledni hozzá, pár napos töprengés után félretettem az egészet, mondván: ez nem megy. De, mert izgatott ez a költészet, nemsokára újra megpróbálkoztam megfejteni, és nem bántam meg. Fokról fokra lassan feltárult a holani költészet mélysége, amelyben minden ember önmagában őrzi azokat a lépcsőket, amelyen felemelkedik a maga Pilátusa elé, s amelyben akárki közülünk a golgotái kereszt mellé oda állíthatja a maga keresztjét... * * * Az irodalom újraértékelése. Fél évszázadon át a „baloldali hagyományok” jegyében igyekeztünk létezésünket, identitásunkat, valahová tartozásunkat bizonyítani. Most az derült ki, hogy ez a „haladó hagyomány” érvénytelen, vagy csak részben érvényes, esetleg újra kell értékelni. Ezzel szemben az a másik paradoxon, hogy irodalmunk legfőbb felfutása 1968-69 után kezdődött el... * * * Irodalmunkban az ezredvégre olyan magas fokúvá vált az elbizonytalanodás
