Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - TALLÓZÓ - Jakab Attila: Júdás evangéliuma (tanulmány)
TALLÓZÓ bán Jézus és Júdás kapcsolatának a sajátságos (akár újszerűnek is mondható) bemutatása áll. Júdás egyértelműen pozitív szereplő, jóllehet magáról a „történeti” személyről semmit nem tudunk meg. O ellenben az az apostol, aki társaihoz képest jobban és mélységesebben ismeri Jézust:19 „Ismerlek Téged - mondja -, és tudom, honnan jöttél. Barbéló20 halhatatlan Aiónjából származol. Nem vagyok méltó, hogy kiejtsem annak a nevét, aki Téged küldött.” Kijelentésének köszönhetően Jézus felismeri, hogy Júdás gondolkodása felemelő, és ezért felkínálja neki a királyságra vonatkozó titkok feltárását, amennyiben elkülönül a többi apostoltól. Ennek azonban az is az ára, hogy helyét a Tizenkettő körében majd más foglalja el. A töredékes szövegből az következtethető ki, hogy Júdás vállalta mindezt. Jézus feltárta tehát előtte a tanítást, mely a lélek halhatatlanságára, a végső dolgokra, a láthatatlan világra és az emberiségre (az emberek nemzedékeire) vonatkozik. Létezik egy kimondhatatlan és felfoghatatlan Aión21 (=Isten?), amelyből a Születetlen (szó szerint az Önmaga által nemzett, vagy létrehozott) származik. Ez a fényisten teremti a Világítókat. Mindez természetesen egy romlás nélküli, felsőbb világban játszódik le. A halandó embert (vagyis Adámot és Évát) ellenben a Káosz, az alsó világ angyalai (név szerint Szakiasz) teremtik. Isten azonban tudást, ismeretet (illetve lelket) ad az embereknek, hogy ne a Káosz urai uralkodjanak rajtuk. A hiányos szövegből arra lehet következtetni, hogy Jézusnak ezt kell nyilvánvalóvá tennie: van valami rejtett isteni az emberben. Mindehhez azonban az szükséges, hogy Jézus megszabaduljon az Őt körülölelő emberi testtől. Ennek feláldozása a Júdás feladata. Ezt kell neki felvállalnia. Ez a passiót megelőző nyolc napon keresztül neki nyújtott jézusi tanítás célja és lényege: bevezetés a misztériumba és lelki felkészítés az embert próbáló feladatra. Azt is lehet mondani, hogy be kellett teljesítenie a sorsát, vagyis fel kellett „adnia” Mesterét, hogy az betölthesse üdvtörténeti szerepét: kiszabaduljon a materiális világból. Ezzel és ezért emelkedett Júdás mindenki más (vagyis a többi tanítvány) fölé, mondatja Jézussal az evangélium. Minden bizonnyal itt egy olyan közösség erősen polemikus hangvételű írásáról van szó, amely közösség (Jézusra és Júdásra, a tizenharmadikra, építve) szembehelyezkedett a kereszténységen belül egyre erőteljesebben érvényesülő úgynevezett Nagy Egyház-i irányzattal. Ezt a szövegben a többi apostol (a Tizenkettő) testesíti meg, akikkel Jézus folytonosan gúnyolódik, és szemükre veti, hogy az Ő nevében félrevezetik majd az embereket. A történeti háttér tehát kétségtelenül az a 2. század közepe és a 3. század közepe közötti időszak, amikor az egyház eltömegesedett, intézményesedett és kialakította kultikus gyakorlatát.22 A Júdás evangéliuma dokéta (vagyis Jézusnak csak látszat testet tulajdonító) közössége mindezt természetesen helytelenítette. Innen a sugallat, hogy az egyház félreismerte Jézust, a rítusok pedig szükségtelenek. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem feltétlenül az ellenkező közösség az, aki újít, hanem lehet, hogy éppenséggel maga az egyház az. Ettől függetlenül a szövegben, amely az evangéliumok és az Apostolok Cselekedetei ismeretét sugallja, erőteljesen tetten érhető a judaizmustól való elha
