Irodalmi Szemle, 2007

2007/3 - TALLÓZÓ - Jakab Attila: Júdás evangéliuma (tanulmány)

TALLÓZÓ

rajta a fazekas telkét az idegenek temetkezési helyéül. Ezért hívják azt a telket mind a mai napig Vérmezőnek” (Mt 27,3-9).6

Ezzel szemben az Apostolok Cselekedetei másként ismeri a történetet. A mennybemenetelt követően kerül sor Mátyás apostol megválasztására, amikor is Péter a következőket mondja: „Testvérek! Be kellett teljesednie annak az írásnak, melyben a Szentlélek Dávid ajkával Júdásról, a Jézust foglyul ejtők vezetőjéről jövendölt. O közénk tartozott, a mi szolgálatunk részese volt. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, mikor pedig fejjel előre lezuhant, kettéhasadt, és minden bele kiömlött. Az esetet Jeruzsálem minden lakója annyira ismerte, hogy azt a telket nyelvükön Hakeldamának, vagyis Vérmezőnek nevezték el,, (ApCsel 1,16—19).7

Júdás démonizálása a János evangéliumban csúcsosodik ki. Jézus már a kiválasztás pillanatában tisztában van az általa kiválasztott apostollal (Jn 6,70-71). A későbbiekben pedig, mintegy fokozódó drámaisággal8 bontakozik ki annak hibás jelleme: tolvaj és kapzsi (Jn 12,4-8), illetve ördögtől megszállott (Jn 13,2.10-11). Ahogy közeledik Jézus kínszenvedése, úgy kerül Júdás is elkerülhetetlenül egyre közelebb az áruláshoz (Jn 13,18-29). Jézus pedig tudja, hogy mindennek így kell történnie, ahhoz hogy az írás beteljesedhessen (Jn 17,12). Júdás pedig mintegy természetszerűen beteljesíti sorsát: Jézushoz vezeti a katonákat, hogy elfoghassák (Jn 18,1-9). Ez összecseng az ApCsel híradásával (Júdás a „foglyul ejtők”, vezetője). Mátéval és Lukáccsal ellentétben azonban a János evangélium elhallgatja Júdás további sorsát, és elhallgatja a halálát.

Kétségtelen, hogy az evangéliumi híradások erőteljesen megnehezítik a „történeti”, Júdás személyiségének a körvonalazását. Arról nem is beszélve, hogy az árulás tényén túlmenően valójában semmiféle szerepet nem játszik a keresztény hagyományban. Euszebiosz történetíró is csak azt tudja, hogy áruló, a helyét Mátyás vette át (Egyháztörténet 1,12,3; 11,1,1; 111,39,10), illetve, hogy felakasztotta magát (V,16,13). A Júdást övező „történeti homály” kedvezhetett tehát a hagyománytermelésnek.

A hagyomány1’ és a kézirat

Júdás evangéliumát elsőként Lyoni Iréneusz (Adversus Haereses 1,31,1) említi, a 2. század végén, Az eretnekségek ellen írt művének a „gnosztikusok”,-at,'° vagyis a szintén gnosztikus valentiniánus irányzatot" megelőző eszmerendszereket ismertető részében (1,29-31). Ez utóbbiakat a lehető legrosszabb fényben igyekezett feltüntetni, hiszen így könnyebben hitelteleníthette azt a valentiniánus tanítást, melyet ezekből a rendszerekből eredeztetett. Tanúsága szerint az evangéliumot „gyártó” csoport Káint a Legfelsőbb Hatalomtól származtatta, a Biblia negatív szereplőit (például Ezsaut, Szodoma lakóit) pedig a Demiurgosz (az alacsonyabb Isten) áldozatainak tekintette. Júdás mindezt tudta, hiszen a tanítványok közül e- gyedül ő birtokolta az igazság ismeretét. Ezért is teljesíthette be az árulás „miszté-