Irodalmi Szemle, 2007

2007/3 - TALLÓZÓ - Jakab Attila: Júdás evangéliuma (tanulmány)

TALLÓZÓ

JAKAB ATTILA

Júdás evangéliuma

Húsvét tájékán egy mindeddig ismeretlen evangéliumnak, mégpedig a köztudatban árulóként nyilvántartott Júdásénak1 a nyilvánosságra hozatala izgatta fel a mindig szenzációra éhes médiát. Sokakat minden bizonnyal az hozott lázba, hogy vajon milyen eget rengető titkokra derül majd fény? Esetleg újra kell gondolni és írni az egész keresztény dogmatikát?2

Kétségtelen, hogy egy fontos felfedezésről van szó, amely végre-valahára hozzáférhetővé válik a kutatók számára, ellenben nagyon messze vagyunk attól, hogy bármi is alapjaiban megrendüljön. Sőt, azt lehet mondani, hogy a szöveg ténylegesjelentősége csakis a kereszténység első évszázadainak a története, teológiai irányzatai és vitái ismeretében érthető meg. Higgadt értékeléséhez pontosan el kell helyezni a szöveget, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy beváltja a hozzá fűzött irreális és irracionális reményeket.

Júdás az Újszövetségben3

Az Újszövetség időrendben legrégebbi irataiban, vagyis Pál apostol leveleiben4 Jézus Krisztus megváltó halálával kapcsolatosan Júdás nem szerepel (lásd Róm 4,25 és 8,32; lKor 11,23). Ellenben az lKor 15,5 ahol Jézus a Tizenkettőnek jelenik meg , személyét illetően problémákat vet fel, és enyhén szólva ellentmond az evangéliumoknak. Hiszen ha Júdás halott, Mátyás apostolt pedig csak a menny- bemenetel után választják meg, akkor ki a Tizenkettedik?

A karióti Júdás első írásos említése Márk evangéliumában található, ahol már árulóként jelenik meg(Mk 3,19; 14,10.18-21), aki csókkal árulja el a Mesterét (Mk 14,43—46). Ezzel elindul az a démonizáló folyamat,5 amely a későbbiekben csak fokozódik, s Júdást mintegy az áruló archetípusává alakítja.

Júdás Máténál (Mt 10,4) és Lukácsnál (Lk 6,16) is áruló. Míg azonban Lukács csak arról tud, hogy Júdás az árulást pénzért és sátáni sugallatra követte el (Lk 22,3-6.47-48), addig Máté már azt is tudja, hogy 30 ezüstpénzért árulta el Jézust (Mt 26,14-16.20-25.47-50), majd tettét megbánva a szentélyben szétszórta azt, és felakasztotta magát. „A főpapok fölszedték a pénzt, de úgy vélték: »Nem szabad a templom kincstárába tenni, mert vér díja.« Tanácskozás után megvették