Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - NYELV ÉS ÉLET - Jakab István: A magyar standard kialakításának útján (1)
NYELV ES ELET jár. A palóc gyermekek már kicsi koruktól más szájtechnikával képezik pl. az a, á hangokat, mint a bodrogközi vagy a standard hangok képzéséhez szokott tanulók. Ez utóbbiak széles szájnyílással képezik az á hangot, az a képzésekor meg egy kicsit kerekítik az ajkukat. A palóc gyermek szélesebb szájnyílással ejti az a hangot, mint pl. a bodrogközi, de az á ejtésekor nem széthúzza, hanem (szinte az ó ejtési helyzetéhez közelítve) egy kissé kerekíti az ajkát. A palóc tanulónak tehát újra kell tanulnia a hangképzés technikáját: ki kell alakítania az egyes hangok képzésének megfelelő ajakhelyzeteket, majd be kell gyakorolnia az egyes hangok képzését. Ez utóbbi folyamat a reflexkialakítás. De a pedagógusnak - a gyakorlattól eltérően - nem is azt kell kitűznie célul, hogy „leszoktatja” a tanulót a nyelvjárási hangképzésről, hanem azt, hogy éppen ennek tudatosításával megtanítja a standard nyelvváltozat hangjainak képzésére, s gyakorlással reflexszé alakítja benne ezt a képességet. Az lenne kívánatos, ha ezek a személyek - a beszédhelyzetnek megfelelően - könnyedén váltanának át egyik képzésmódról a másikra. Természetesen felnőtt emberek is megtanulhatják - különösen jó zenei hallás birtokában - a standard nyelvváltozat hangképzési módját, csak persze nagy türelem és komoly elhatározás kell hozzá. Erős akarattal, kemény tanulással, munkával tehát át lehet váltani a nyelvjárási nyelvhasználatról is a standard változat használatára. Ehhez a felnőtt embernek is joga van. Ha ezt az iskolában nem sikerült elérnie, felnőtt korában még pótolhatja. Természetesen nyelvi önműveléssel. Már csak azért sem érthetünk egyet azzal a véleménnyel, hogy a nyelvművelés fölösleges, sőt káros volna. Legfeljebb a nyelvművelés helytelen módszere lehet káros. A megbélyegzésnek valóban nincs helye ebben a tevékenységben, de ezzel a „módszerrel” különben sem lehetne eredményes munkát végezni. Természetesen az a legjobb, ha az egyén még az iskolás korban határozza el a standard nyelvváltozat elsajátítását, s ehhez elfogadja, sőt igényli a pedagógus segítségét. Akkor sok csalódástól és többletmunkától menekül meg a későbbi évek folyamán. Elvégre a palóc vidéki fiatalnak is lehetnek - sőt vannak is - olyan vágyai és álmai, mint a színészi, a rádió- és tévébemondói pálya. Többüknek - nyilván nagy igyekezettel - sikerül még az iskolában olyan nyelvhasználati - főképpen hangképzési - készséget kialakítaniuk, hogy nincs akadálya vágyaik teljesülésének. Példa erre jó néhány palóc származású színészünk és rádióbemondónk. De bizony sokakat ér közülük csalódás, ha csupán az iskolai felkészültség alapján akarnak erre a pályára lépni. Ezt tapasztalataim alapján is mondhatom. Többször voltam ugyanis a Szlovák Rádió magyar adásának szerkesztőségében tagja annak a bizottságnak, amely a bemondói pályázatra jelentkezettek nyelvhasználati készségeit bírálta el. Bizony előfordult, hogy több olyan fiatal vett részt a pályázaton, aki palóc vidéki középiskolában érettségizett, s gyengébb tanulmányi eredményei miatt nem került be egyetemre vagy főiskolára. A magyar középiskolai érettségi után reménykedve ült a mikrofon elé. S mi, a bizottság tagjai, szomorúan voltunk kénytelenek megállapítani, hogy nem segíthetünk ezeken az egyébként ügyes, életrevaló fiatalokon, mert hangképzésük nem felel meg az ehhez a pályához szükséges követelményeknek. S ők is csalódottan vették tudomásul, hogy pl. a Szilicei-fennsíkról nem vezet egyenes és sima út a rádióbemondói mikrofonos asztalhoz.
