Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - TANULMÁNY - Polgár Anikó: „Holtig Ulyssesnek Penelopéje leszek”
TANULMÁNY szedett versek nemére”. Dayka általánosító megjegyzését a kontextusból ítélve a- kár a heroidákra is érthetjük, s talán nem túlzás, ha a fordításokkal kapcsolatban emlegetett „régi magyar verselők” között elsősorban a heroidafordító Gyöngyösire gondolunk. Dayka ugyanis az idézett helyen az előszóírók szerénységi toposzának megfelelve a fordításra kiválasztott művek kevésbé jelentős volta miatt magyarázkodik: „A fordítandó daraboknak választásában talán elhibáztam. Tudom én, hogy tökéletesebb eredeti munkákat tehettem volna által. De megengednek hazámnak li- teratori akkori iljuságomnak és talán ezekből is megítélhetik, ha elégségesek-e csekély tehetségim kedves hazámnak némi nemű szolgálatjára.”14 A heroidafordítá- sokkal kapcsolatban különösen indokolt ez a magyarázkodás, hiszen az ifjúság költőjének tartott Ovidius fordítását a korban csupán afféle költői előgyakorlatnak, szárnypróbálgatásnak tartották a nagyobb és komolyabb művek fordítása-követése előtt. Batsányi Ányos Pál heroidafordításával kapcsolatban írja, hogy Ovidius, „ez a’ könnyű, elmés, ’s vígan játszadozó nagy poéta, természet szerént leginkább szokott tetszeni az inaknak”, de azt is hozzáteszi, hogy ha Ányos „tovább élhetett volna, hihető, hogy Horátziust választotta volna mindennapi múlató társának”.15 Ennek a szemléletnek a későbbi szakirodalomban is nyoma van, Gálos Rezső például a legnagyobb római költők hatása és a költői „fejlődés rendje” között párhuzamot lát: Dayka költészete szerinte „gyökereivel erősebben nyúlik a latin klasszikusok talajába, mint Virágot és Berzsenyit nem számítva bármelyik költőnké. A legnagyobb római költők, fejlődése rendjében, költői egyéniségén ott hagyták nyomaikat és végigkísérik életében. Ovidius az első köztük. Tudjuk, hogy két költeményét lefordította, de nem fér kétség hozzá, hogy ezeknek korábbi a keletkezésük, mint ránk maradt szövegük.”16 A heroidafordításokat ennek megfelelően Dayka esetében is (akárcsak Ányosnál és Gyöngyösinél) a költő legkorábbi művei közé sorolják.17 Ezt Kazinczy is tanúsítja Dayka költeményeinek kiadásához írt előszavában: „A’ húsz esztendős Daykát velem Győzedelemjövendölése hozta ismeretségbe, és az Ovidból fordított Penelope”.18 Korai fordításaival kapcsolatban jelenti ki Dayka, hogy bennük eltávolodott a négyes vagy páros rímű régi verseléstől, s egyben az Ovidius-fordítás korábbi hagyományától: „Ezen verseimben eltávoztam a régi magyar verselők szokásától, kik a hangmértékelésre nem hajtván, egyedül azáltal tették versekké a folyó beszédet (ámbár a szavak szerkezetében a prosaistáknál nagyobb szabadsággal éltek legyen), hogy a sornak utolsó szótagjait, két vagy négy különböző rendekben egymással egyeztették. Én ugyan általában alkalmatosabbnak nézem nyelvünket a római rámára szedett versek nemére.”19 A fordításhoz Dayka is, akárcsak Ányos és Gyöngyösi, argumentumot is közölt - ez arra utal, hogy Ovidiusnak valamely argumentummal ellátott kiadását használta. Különösen Dayka foglalatának utolsó mondata győzhet meg arról, hogy a fordító Heinsiusnak (Gyöngyösi és Ányos által is használt) argumentuma nyomán dolgozott. A záró mondat ugyanis (az aláhúzott résztől eltekintve) pontos fordítása Heinsius záró mondatának:
