Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (14) Illyés Gyula (tanulmány)
Grendel Lajos mazva, Illyés az árral szemben úszik, költészete a harmincas években mintegy ellenpólusa József Attila és Szabó Lőrinc költészetének. Baloldali, plebejus szemlélete és elkötelezettsége már az első köteteiben is nyilvánvalóan megmutatkozik. A Rend a romokban tovább tágítja a kört. Az olyan jelentős versekben, mint a Dózsa György beszéde a ceglédi piacon és az Ozorai példa a parasztság sorskérdéseit a nemzeti sorskérdések rangjára emeli. A Nyugat első nemzedékének költőivel vagy József Attilával és Szabó Lőrinccel szemben, amint azt nagyon találóan állapítja meg Németh László: „nem fárad azon, hogy magát mint emberi változatot élesen kirajzolja”'37*. A közösség, a nemzet gondja előbbre való számára a személyes örömöknél és bánatoknál. A népiesség az ő tág értelmezésében a magyarság szinonimája. A népiesség több és más, mint stílus vagy a parasztság problémáinak tema- tizálása. Amint Béládi Miklós írja: „a nemzeti és az általános emberi összhangjának megteremtése volt Illyés egyik legfőbb célja”.'38’ A magyarság végromlását látva sem válik lírája apologetikussá, hanem azoknak a nagy költő elődöknek a nyomába lép, akik a veszélyt látva (gondoljunk itt főleg Berzsenyire és Adyra) nem riadtak vissza a nemzet bírálatától, mi több, ostorozásától sem. Nem volt a hazának elég, nem volt elég, hogy el ne essen, tudd meg, az volt a csoda itten, hogy össze nem dőlt már elébb! Mert attól nem lett a tiéd, hogy hizelegve és hazudva ráragasztottad egy hegycsúcsra egy király, egy vezér nevét — írja a keserű, önostorozó, nemzetféltő híres versében, a Nem volt elég címűben a második világháború végén. Mert sem erő, sem bölcsesség nem lehet elég; hogy megójja a házat, amelynek rakója nem lelheti meg a helyét. Illyés Gyula azonban nemcsak azért fontos alakja 20. századi költészetünknek, mert a Nyugat lírai forradalmát követően volt bátorsága újraértelmezni és új- rapozicionálni a Petőfi- és Arany-iskola líráját, hanem mert ezt egy új, eredeti versbeszéd kimunkálásával tette egy olyan korszakban, amikor a posztszimbolista nyugatos versbeszéd magára valamit is adó költő számára íratlan normává emelkedett. Németh László a sajátos illyési dikció elsődlegességében véli megtalálni ennek az új versbeszédnek a lényegét. „Illyés Gyula az a költő, akinél a dikció szinte keresi a verset’,(39) - írja a harmincas években, és Füst Milán felszabadító hatását
