Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (14) Illyés Gyula (tanulmány)
Magyar líra és epika a 20. században (14) immúnisán induló költő, akinek alig kell védekeznie, elég, ha hajlama után megy s meglepően újnak látszik.”<35) A 19. századi Petőfi- és Arany-epigonok parasztromantikájával vagy (rosz- szabb esetben) mókázó anekdotizmusával szemben Illyés táj- és parasztversei távol esnek a hamis idillektől. De az ideológiák sulykolta hamis káprázatoktól is, s még amikor lázad is, hangja inkább idézi a megfontolt Arany Jánosét, mint a forradalmár Petőfiét. Látszólagos szenvtelensége alatt azonban a társadalmi igazságtalanságok és szociális feszültségek parazsa izzik. Mégis, mi sem áll tőle távolabb, mint a világmegváltó vagy váteszi póz, a harsány hangú forradalmárkodás. Lírája kontemplatív és többnyire távolságtartó, melyet csordultig megtelít részvéttel a faj- tájabeli szegények iránt, annak az értelmiségi embernek a ragaszkodásával, aki kiszakadt ugyan gyermekkora közösségéből, de sosem szakadt el attól, sőt népi gyökerű értelmiségiként annál nagyobb felelősséget érez iránta. A korlátnak dőlve vívódtam s úgy éreztem, mintha apám fűtene lent, mint rég fütött is napszámra a gróf birtokán. Mintha apám és minden ősöm dohogott volna ott alant, jajongott volna föl a sírból, - Verte a rengő padló talpamat. Néztem kapkodva a vizet, a futó tájat, mintha velem már nem is ez a hajó futna, hanem a dohogó történelem. Mintha dühöngve, hányingerlőn az rázna, könyörtelenül tagolva a szót: nem feledhetsz, nem menekülhetsz, — bárhová kerülj! (Nem menekülhetsz) „Illyés akkor találja meg legigazabb önmagát, költői természetét, amikor e- redendő élményvilágát szabadítja föl, az élet valóságos képeihez fordul [...] és egy hagyományokra épülő, realista jellegű, korszerű, tárgyias - s a tárgyilagosság drámáját kifejező - költészet megteremtésére törekszik” - írja Tüskés Tibor06*. A közösségi költő. Ha maradt még mára valami értelme az „elkötelezett író, költő” fogalomnak, akkor ezzel fenntartások nélkül élhetünk Illyés lírájáról beszélve. Legalábbis a hatvanas évekig. Illyés költészete érintetlen marad a személyiség válságát kifejező lírától, amely nemcsak az avantgárd utáni világlíra vezérszólama, hanem József Attila és Szabó Lőrinc költészetét is jellemzi. Durvábban fogai-
