Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (14) Illyés Gyula (tanulmány)
Grendei Lajos volodik az illyési tárgyias-realista, olykor tanító célzatú és moralizáló versbeszédtől, és semmijeiét nem látni annak, hogy visszakanyarodni készülne az illyési modell felé. Elavult volna Illyés Gyula költészete? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, tekintettel arra, hogy az illyési modell túlhaladásában, ha nem is látványosan, maga Illyés Gyula is részt vett. Öregkori lírája többé-kevésbé beilleszthető abba a folyamatba, amely meghatározza a 20. század végi magyar líra arculatát. Az apologetikus Illyés-recepció erről alig vett tudomást, ma pedig már apologetikus Illyés-recepcióról sem beszélhetünk, akkora a csönd költészete körül. A modern magyar irodalomról alkotott képünknek nem válik a javára, ha benne Illyés Gyula költészetét belemerevítjük a harminc-negyven évvel ezelőtti irodalomtörténeti sablonokba. Úgy tűnik, mintha lenne egy kis igazság Németh László szavaiban, aki 1943-ban így írt Illyés Gyuláról: „A jövő korok szemében a mi nemzedékünknek, úgy hiszem, Illyés Gyula lesz a talányos írója.”{34) Mégsem ez a talányosság lehet a legfőbb oka az Illyés Gyula költészetét körülvevő érdektelenségnek. Még csak az sem, hogy a Kádár-rendszert óvatosan bíráló cikkeinek és nyilatkozatainak köszönhetően a hatvanas és hetvenes években a közvéleményt inkább a költő közéleti szereplése foglalkoztatta, s nem a lírájában végbemenő átalakulás. Hanem az, hogy Illyés Gyula lírája a hatvanas évek közepéig egy olyan verseszmény jegyében fogant, amelynek kollektivista indíttatását és pátoszát az ifjabb nemzedékek i- dejétmúltnak érezték, kisebb tehetségű követőinél pedig olyan hamis retorikának, amely szándékosan vagy akaratlanul az 56-os forradalmat leverő Kádár-rezsimet legitimálja. Az ifjabb nemzedékek tehetségesebb lírikusai számára Nagy László vagy másfelől Pilinszky János költészete folytathatóbbnak tűnt Illyésénél. Tárgyias realizmus. 1928-as Nehéz föld c. első kötetével Illyés Gyula szerencsés pillanatban lépett a magyar irodalomba. A húszas évek vége hullámvölgy a magyar költészetben: átmeneti időszak Babits Mihály és Kosztolányi Dezső lírájában, s az avantgárd lendülete is kifulladt ekkorára. Túlzás lenne a magyar líra válságáról beszélni, megtorpanásról viszont annál indokoltabb. József Attila és Szabó Lőrinc számára is erőgyűjtés és útkeresés ez a fél évtized. Friss szemléletet és új hangot Erdélyi József újnépies lírája hoz a magyar irodalomba. Elismerése nem is csekély, sőt túlzásoktól sem mentes. Illyés Gyula első kötete ezt az újnépies irányzatot gazdagítja, sőt tágítja az Erdélyi Józsefénél (majd később Sinka Istvánénál) szélesebb horizontúvá, főleg a Nehéz földet követő, kötetről kötetre é- rettebb és egyetemesebbé váló műveiben (Sarjurendek, 1930; Szálló egek alatt, 1935), melyeknek (s egyben a költő első korszakának is) legreprezentatívabb darabja az 1937-es Rend a romokban. Hogy nem Erdélyi József, hanem Illyés Gyula volt az, aki a népi szemlélethez és témákhoz megtalálta a korszerű, nem csupán a 19. századi népiességet reveláló nyelvet, Németh László már a harmincas években észrevette: „Erdélyi József még inkább csak zárkózik, gombolkozik kora bomló lírai miliője ellen, morc maradiságából (kiem. G. L.) pattan ki újdonsága, Illyés már
