Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Aich Péter: Magány (elbeszélés)
Magány sejtető utalásokban, s mindig azzal fejezte be, jobb, kedvesem, ha nem tudsz semmit, ha tudnád, mit kéne tagadnod, kipréselnék belőled, érd be azzal, hogy szeretlek, de azt se mondd senkinek. Már majdnem kész volt a fészer átépítése, amikor megjöttek az első levelek, évekkel a háború befejezése után, a vöröskereszttől, a postabélyegző tanúsága szerint hónapokig bolyongtak, utolsónak Hans is kapott, a táborba kellett érte mennie, hivatalos szöveg benne, tisztelt uram, s a többi, tudomásunk szerint ön eltűnt a háborúban, ám volt egysége névsorának alapján, miután senki sem érdeklődött ön iránt, kötelességünknek tartottuk az illetékes hivataloktól megtudakolni esetleges hollétét, és így tovább, a lényeg az, hogy senkinek sem hiányzott, mivel apját, ez most bizonyossá vált, tanúvallomások alapján halottnak nyilvánították, többi családtagjáról pedig szintén semmi hír, föltehetően eltűntek a forgatagban, de ezen levéllel, ha mégis kézbe kapja, jelentkezzen közvetlen főnökénél vagy parancsnokánál, hogy hazaindulásának hivatalos ügyintézését elindítsa a nemzetközi ilyen-o- lyan megállapodás alapján. Hans rémülten olvasta a levelet. Papa, hát mégis? És mondd, most mitévő legyek? Életemben egy igaz barátom volt, egy hétig feküdt mellettem holtan. Az Úr megkönyörült, adott helyébe jótevőt, s amint adta, úgy el is vitte, vagy inkább az emberek, a titkos farkasok közül valók, híre-nyoma sehol, titkok zárják körül, köszönetét sem mondhatok neki, pedig azt adott, amit te: életet, nem öröm és élvezet által, ki tudja, milyen áron, hazahoznám ezt az életet, de hol a haza, ha már nem vagy és senki sincs, ami az otthon volt, nem azt mondtad, ha a jég hátán találom meg a boldogságot, maradjak ott? Megpróbálta Álla előtt szóba hozni a dolgot, ám a lány, mint ilyenkor szokta, csókot lehelt ajkára, még mielőtt végigmondhatta volna, te talán mehetsz, mondta, én sehogy. De hátha, gondolta Hans, a háborúnak régen vége. Mi a fa sorsa, ha immár nagyra nőtt és átültetik? Papa, hol vannak az én gyökereim? Kifordult a föld, amelyből nőttem, nem is a gyökerek éltetnek, hanem ez a lány, itt, a jég hátán, jégbe burkolva. A fészerből lett szobácska már majdnem kész, ágyat is ácsolt, szekrényt s asztalt néhány deszkából, itt föl lehet majd melegedni, ha kinn a farkasok iivöltenek. A farkasok. Arra lett figyelmes, az üvöltözésre. A tábor felől jött éppen, s a faluban nagy a lárma, mi történik itt, első gondolata az volt, jobb, ha megfordul, s visszamegy, nehogy beleártsa magát, amihez semmi köze, volt már ilyen többször, koholt vádak bármikor készen állnak, viszont gyanús volt az irány, ahonnan az üvöltözés jött, s egyre szaporábban lépkedett, végül rohant, míg Álla házához ért, éppen akkor, amikor a teherautó motorja beugrott, s az idomtalan kocsi elindult, még mindig dulakodtak rajta, aztán hirtelen minden abbamaradt, két tagbaszakadt lihegő fickó tartotta a lányt. Álla hagyta abba, megnyugodott, lám, nem hiába toporzékolt, Hans mégis megjött, elbúcsúzhatott, a szemével, mert kezét lefogták, Hans rohant volna, kétségbeesetten, de Álla tekintete lefékezte, leállította, maradj veszteg, élj, legyen, ki emlékszik majd rám, nem segíthetsz, élj, élj, csak azt akarom. Az idomtalan teherautó hatalmas
