Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Aich Péter: Magány (elbeszélés)
Aich Péter ges teher csupán, bénít s energiát fogyaszt, ami másra kell, szeméből eltűntek a csillagok. Csak sóvár bánat pislákolt az útra, már amennyire út volt előtte, igyekezett kitérni a rúgások elől, szegény ördögök ezek, papa, azért rúgnak, hogy ne őket rúgják, s hogy meg ne dermedjenek teljesen, nem biztos, hogy többet kapnak enni. Lassan megtanulta a nyelvet, hasznos volt érteni, mit mondanak, egy-egy elejtett szóból sok mindent lehetett kiolvasni, az ösztön sugallta, már csak az működött úgy-ahogy, a barátságnak rég befellegzett, a foglyok mind kizárólag magukra figyeltek, féltve őrizték képzelt autonómiájukat, s az árva gondolatot, ha még akadt. Csak Seppel lehetett valamiképp szót érteni, bár szűkszavú volt ő is nagyon, de nem alattomos, mint a java, mert többnyire ezt tartották az egyetlen esélynek. Ez akkor derült ki, amikor Hansot a faluba küldték egy őr kíséretében krumpliért. Amikor felrakták a zsákokat a kordéra, azt mondták a falubeliek az őrnek, gyere, Borisz Ivánovics, iszunk rá áldomást, ha már elvitted, nem minden hátsó gondolat nélkül mondták ezt, több pohárral is megkínálták, hogy homályosabb legyen a tekintete, s figyelme lankadjon, Hans addigra, remélhették, szintén megdermed a kocsma előtt, netán elbóbiskol, meg egyáltalán, az csak egy rab fogoly, aki nem számít, s akkor visszalophatnak a kordéról egy zsákot legalább. Kissé átlátszó volt az akció, Hans fölfigyelt, de nem az jutott eszébe, hogy úristen, ezek is éhesek, az sem, hogy Borisz Ivánovicsot esetleg felelősségre vonják, vagy akár őt, mert azért bumáska is készült az átvételről, hanem arra, hogy azt az egy-két krumplit, ami neki is jutna az egészből, most el akarják cselesen emelni. Persze, ha nyíltan kiáll a zsák védelmére, képesek agyonverni, az kisebb vétek, mint egy zsák krumpli tol- vajlása, azért, s ezen maga is meglepődött, hirtelen ötlettel hangosan jajveszékelni kezdett, a kordéra vetette magát s fetrengett, mintha epilepsziás rohama volna, a muzsikok megilletődötten bámulták s hátraléptek, Hans pedig nyögött, hörgött, i- gyekezett minél hangosabban, jöjjön már az a hülye, rimánkodott magában, amíg a meglepetés tart, mert attól tartott, ha elhiszik, hogy valóban beteg, akkor vége, a kórházbarakkból még élve nem jött vissza senki, ám szerencsére a kocsmában is hamarosan fölfigyeltek a kinti közjátékra, s az őr, Borisz Ivánovics kijött, a csípős szél arcába csapott, megtántorodott, a kordé előtt a kör megnyílt előtte, Borisz Ivánovics pedig lerántotta Hansot a krumpliról, nagyot ütött rá a puskatussal, s mutatta, merre. Az ördögűzés sikeres volt, Hans még zihált egy ideig, megtapogatta az ütés helyét, megfeszült, némán vonszolni kezdte a kordét, óráknak tűnt, míg kijutottak a faluból, érezte az őr viselkedésében a kérdőjelet, de csak akkor szólalt meg, amikor egy kis pihenőre megálltak, magyarázatként: el akartak lopni egy zsákot. Borisz Ivánovics szótlanul nézett Hansra, aki nem volt biztos benne, vajon az őr megértette, mit mondott, csak álltak, mereven, egymásra néztek, Hans próbált kiolvasni valamit az őr szeméből, de nem volt mit olvasni, az őr szenvtelentil nézte, mintha nem is látná, Hans megszokta ezt, rajtuk mindig átnéznek, mintha ott sem volnának, pedig pontosan számon tartották, csak éppen semmibe vették, aztán az őr mégis megmozdult, a zsákokhoz ment, kettőn gondosan kibogozta a csomót,
