Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Csehy Zoltán: Ámor végzetes kalandja Caeliával (tanulmány)
Ámor végzetes kalandja Caeliával nem az a paronomasztikus játék, mely ezt az identitáskopírozást legitimálja a nyelv szintjén is: Delius, azaz Apolló Deliát, azaz Dianát véli látni, de Caeliát látja. A tévesztés szótévesztés is, lapsus lingae. Diana két másik neve csak kódoltan jelenik meg a költeményben: az egyik magában a szótévesztésben (Delia-Caelia), a másik földrajzi kódban (Cynthus-Cynthia), mindkettő Apollo neveinek női ellenpontjaként. A Diana-lét pszeudoidentitása a Delia változat kódján keresztül fogadja magába Caeliát. Caelia illuzórikus tájba kerül: olyan mátrixba illeszkedik, melyet a földi képzelet népesít be a mitológiai referencialitás szereplőivel, ám épp e rárétegezettség miatt válik fontossá a terep benépesítésének retorikai játékossága. A névtől névig, a pszeudoidentitástól a tulajdonított identitásig tartó út a compara- tio révén jelöli ki a variáns kettős szerepkörét (azonosítás, hierarchizálás). A séma a tárgy és a variáns nem egyértelmű viszonyában ragadható meg: Diana lényegileg Caelia variánsa, holott a kötetegész kontextusából nyilvánvaló, hogy általában épphogy Caelia tölti be a variáns szerepét. A tárgy és variáns viszony itt nem eredményezhet megkettőződést a poén, a csattanó vagy konklúzió viszonylatában: Caelia túlszárnyalja Deliát, s a földi viszony az azonosítgató kételkedési játék bravúros rituáléja után azonnal áthierarchizálódik. Caelia számos tévesztés „áldozata” lesz a kötetben, s erre neve jelentése („mennyei”) is predesztinálja. A mítoszkorrekciós modellt követi a két Diana létének lehetősége, illetve a két Diana hierarchizálása. EXCURSUS Ha a 41. Balassi-vers (De Iulia venante) metamorfózistörténete még nem is térképeződött föl teljesen, a Balassi által használt pontos ősforrás megállapítása a Szilády-kiadáshoz köthető,12 s lényegileg evidenciaként hagyományozódott tovább.13 A Balassi-vers címében határozottan mutat az Angerianushoz kötendő pretextus irányába: De voce ad vocem ex Angeriano. A De Caelia venante című Angerianus- epigramma14 Balassi-féle változata lényegileg egy domesztikáló műfordítói eljárás tipikus példája. Balassi a Julia-ciklusba illesztette a költeményt, s ez eleve kiiktatta a névvel való paronomasztikus játék lehetőségét is. Az aposztrofék redukciójával Balassi a költeményt kéthangúvá alakította: a narrátor és a tündér szerepe marad csupán meg. Apollo helyét a tündér veszi át, s a mitológiai referenciákkal bíró „humanista” táj is egyszerűsödik: a csere és a Menny ellentétére redukálódik. A Balassi-versben működik egyfajta különös lebegés, mely a konklúziós zárlat hangját lebegteti: elvileg nem tudjuk, meddig tart a tündér monológja, s hol szólal meg ismét a narrátor. Erre gyaníthatóan az ötödik versszakban kerül sor, bár elképzelhető, hogy csupán a tényleges zárlat számít narrátori gesztusnak. E lebegést Iuno kiiktatása tette lehetővé. Balassi módszerét nemcsak az elhagyások, a Júlia-ciklus megkívánta preferenciák érvényesítése miatti redukciók jellemzik, hanem bizonyos átstrukturáló tendenciák és bővítésalakzatok is. A 10. sorból „Haecpiacet in- signi pectore, et illa piacet” Balassi a második versszakban erotikus jelenetet kere-
