Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - Duba Gyula: Hangulatok 7. Télutó (próza)
Hangulatok 7. A búbos vöcsök még jámborabbnak mutatkozott, mosolyra késztetett. A félelmetes halászmester képtelen halászni! A híd alól repül ki s mintegy ötven méterre száll le tőlem, a folyó közepén, ahol a legerősebb a sodrás. Bizonytalanul a vízre ül, a hullámok azonnal megpörgetik, elkapja az ár. Nem is bucskázik át a fején, hogy eltűnjön a mélyben, fejvesztetten forog s mintha kapkodna maga körül. Először úgy véltem, tehetetlenségében teszi, majd megértettem, hogy a körülötte úszó hulladékba, szemétrakásokba kotor bele, ám - sokáig figyeltem - nem nagy eredménnyel. De ideje sincs, hogy találjon valamit, a víz magával ragadja, ismét a híd alatt találja magát, felrepül és alacsonyan, nehézkesen visszaszáll, az előző jelenet megismétlődik. Mennyire mosolyra keltően ellehetetlenedett a búvármester, a híres úszóbajnok...! Borús az égbolt, szürkület jön, hankalodik, ahogy a jó palócok mondják a Garam mentén. Messziről látom, hogy a Marina hotelhajó magasan a levegőben „ú- szik”, szokásos helyzetében a hozzá vezető lejáró lefelé lejt, most felfelé emelkedett. A hajléktalanhoz is bekukkantottam, aki a sétány kidomborodó párkánya alatt lakik, nem volt „otthon”. Kuckójától alig egy méternyire locsogott a víz. Később találkoztam vele, lomposan jött, leszegett fejjel, műanyag táskákat cipelve, talán hármat, megtömve az aznapi guberálás termésével, szorgos kukás kutatások kincseivel, nagyon gondterheltnek látszott. Mindenki gondteli lenne, ha ajtaja előtt alig egy karnyújtásnyira zajlana a Duna! Nyugtalan éjszakád lesz, öreg...! Aztán megfeledkeztem róla, mindenkinek sok gondja van manapság, oldja meg őket maga! De másnap délelőtt eszembe jutott és siettem megnézni, hogy kiöntötte-e az áradás, mint egykor az ürgét a cigány gyereke?! A mérőműszerek előtt sokan kíváncsiskodtak, nehéz volt a közelükbe férni. Az áradás nyolc méteren megállt, a henger papírján rövid remegő vízszintest rajzolt a tű és a számítógép számsora egy helyben vesztegelt. A hajléktalan fekhelyétől arasznyira állt a vízszint, könnyen elérhette, ha kinyújtotta fektében a kezét. S amikor délután kimentem, a tű nyomának nyomvonala meredeken esett, s a digitális számítógép számsora visszafelé pörgött, csökkenő értékeket mutatva! Este a televízió hírül adta, hogy nyugaton visszatértek a fagyok, megállt az olvadás, a természet erős hideg kíséretében elzárta az óriási kozmikus csapokat és másnap reggelre a Duna medréből is előbukkantak a nagy kövek, kidugták fejüket az elapadt vizekből. A vöcsök ismét halászhatott. De valahogy nem volt kedve hozzá! Nehézkesen, alacsonyan szállt a víz felett és elrepült nyugatnak, nem ereszkedett le a víztükörre. Talán elhatározta, hogy megnézi a kozmikus csapok manipulátorát ott fenn a Fekete-erdő táján és megkérdezi, miért játszik oly önkényesen kacsákkal, vöcskökkel, emberekkel?!
