Irodalmi Szemle, 2007

2007/1 - Csehy Zoltán: Ámor végzetes kalandja Caeliával (tanulmány)

Ámor végzetes kalandja Caeliával

Angerianus kötetének nyitóstruktúrája a központi nőalak kérdésében konzekvensen követi a tradíciót, melyet már a XV. század jeles neolatin elégiaköltői (G. Marrasio, E. S. Piccolomini, C. Landino) is kötelező érvényűnek tartottak: Caelia az olvasóhoz címzett nyitóversben és a harmadik beavatási versben nyeri el tárgyi és ihlető funkcióját, a negyedik epigrammában gyakorlatilag Venusként bukkan fel, az ötödikben és a hetedikben pedig sorsistennőként jelenik meg. E hármasság egyfajta helyettesítéses maszkos játékot működtet a kötetegész rendjében, a női ego lényegileg a fenti hármasság szinekdochikus egésze. A női ego artefactumként való szerepeltetése konstans elemekkel bír, ajellem szilárdan épül ki és hajlíthatat- lan marad, miközben a férfi ego a társadalmi szerepből kivetkőzve feminizálódik és feladja tradicionális pozícióit. Caelia artefactumként való megkonstruálásának mechanizmusa komparatív és mítoszkorrekciós epigrammák sorozatában ölt testet, s e folyamat költői kimunkálása válik a kötet anyanyelvévé. Ez a konstruált ego rendszerint műfajilag az elegizált epigramma keretein belül valósul meg. Elegizált epigramma fogalmán azt a verstípust értem, mely egy epigrammányi tárgyat különféle bővítési eljárások alapján már-már elégiává duzzaszt, ugynakkor felkelti az epikai szélesség illúzióját, sőt a reflexiós elemet is felerősíti, mégis visszavezethető azokra a retorikai alapműveletekre, melyek az epigramma műfajkritériumaihoz tartoznak. E műfajt könnyű megfigyelni, ha Angerianus görög előképeivel is számot vetünk, hiszen az Erotopaegnion legtöbb típusverse a Görög Antológia egy- egy epigrammájára vezethető vissza.8 A bővítés rendszerint három módszerrel történik: a költő vagy a parabolai, vagy a paradigmata, vagy a gnómé eljárásaihoz fordul, azaz vagy láncolatszerű, párhuzamos összehasonlításokba bocsátkozik, vagy példázattá, történetté, exemplummá alakítja a szöveget, azaz a költemény a- nekdotizálódik, vagy pedig a vers maga is egy-egy életbölcsesség, szentencia deriválására alkalmas szövegként funkcionál.9 Az e bővítéshármassághoz rendelhető három verstípus, a komparatív, a mítoszkorrekciós és a gnómikus epigramma Angerianus kedvenc megnyilvánulási formáivá lép elő, miközben Angeriuanus analizálja, átértékeli és újraszintetizálja mind az antik elégia, mind az epigramma- költészet tradícióját.

3. A komparációk rendszere

A hölgy (majdnem, szinte) azonos egy isteni, mitológiai, égi lénnyel. (Misztifikált ego.)

A hölgy túltesz egy isteni, mitológiai személyiségen. (Mítoszkorrekciós ego.)

A hölgy több mitológiai vagy isteni lény összessége. (Szinekdochikus ego.)

A szeretett lény istenségekkel való egybevetése vagy azonosítása a görögrómai költészet gyakori eleme. A Görög Antológia darabjai közt különösen gyakori ez a költői fogás (pl. Ruphinosz 5, 73). A komparatív epigramma egészen tipikus példája a kötet huszonhatodik darabja, mely Amor és Caelia összevetésére vál