Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Csehy Zoltán: Ámor végzetes kalandja Caeliával (tanulmány)
Csehy Zoltán A fenti klasszikus tételsor Angerianus kötetének harmadik versében ölt testet, mely Apollo és Venus felségterületeként jellemzi a két költői világot. A vates pozíciót jelképező Apollo isten megtagadja Angerianustól a beavatási rítust, Venus ellenben kiválasztott énekesévé teszi. A költemény végeredményben a komparatív és az anekdotázó, narratív epigramma keveréke lesz. A szövegben ellentétpárok feszülnek egymásnak, a két pólusnak megfelelően: Apollo-Venus, Múzsák vize- paphusi víz, carmen-cantus. A költővé válás beavatási rítusának leírása az antik költészetben meglehetősen gyakori, és továbbörökítik a neolatin költők is. Az elé- gikus költők beavatási rítusa a klasszikus modelltől eltérően kétlépcsős: először a heroikus vagy magasabb rendű költészet valamely istensége megtagadja a beavatást, majd a szerelmi elégiaköltészet jellegzetes istenségei végzik el helyette rendszerint anekdotikus áthangolásban. Angerianus itt elsősorban Propertius álombeavatását követi (3, 3), de a kettős lépcsőfok Ovidiusnál is szerepel, ráadásul anek- dotikusan: 1. Ovidius is heroikus témákra vágyott, hexametereket akart írni. 2. Ámor elcsente a hexameter egyik lábát, így kénytelen disztichonokban fogalmazni és a szerelemről énekelni: .Anna gravi numero violentaque bellaparabam /Edere, matéria conveniente modis, / Pár erat inferior versus: risisse Cupido / Dicitur atque unum surripuissepedem. (Am., I, 1-4) ”5 Ez a verstípus költészetesztétikailag a matéria (a- nyag) és a modus (az anyag megformálásának módja) összefüggéseinek tisztázásaként olvasódik. Még Persius szatíráinak prológusában is szerepel a matéria és modus problémájának tisztázása, hasonlóan a pamasszusi (apollói) eszményektől való elhatárolódás: ,JVec fonté labra prolui caballino / nec in bicipiti somniasse Parnaso / menün i, ut repente sic poéta prodire. ” (Sat. Prol. 1-3)6 Hogy költő legyek én, vágytam kortyolni a Múzsák árjából s fejemen tudni babérkoszorút. Léptem a forráshoz, s Phoebus meglátta a csúcsról: „Azt, amit annyira vágysz - szólt le nekem -, nem adom!” Sírván távoztam, de a tápláló Venus ekkor megsajnált mondván: „paphusi kortyot igyál!” Kortyoltam, szomjas szám nyelte magába a mérges csalfa pohár italát, s tűzfolyam-árba merült. Most ezzel büntet: szerelemről írhatok én csak, másról nem, s önnön végzetem énekelem.7 2. A központi nőalak kérdése a költő szemszögéből A központi nőalak a költő szemszögéből maga a szerelem, azaz Vénusszal azonos. A központi nőalak a sorsistennőkkel is azonos: Parca-szerepben is fellép. A központi nőalak azonos a Múzsával.
