Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Girolamo Angeriano: Erotopaegnion (vers)
Girolamo Angeriano CXCVII. Önmagáról Hószínű szűzlány fénylik, haja színaranyat szór, bájával túltesz tengeri isteneken, s őrülten mi, mi késztet zengeni lenge szerelmet, s mint egy zsenge kölyök, tűrni kemény szavakat? Mért vagyok oly földúlt, s az üres sóhajt mire ontom? Nyugtalanul hozzá mért sietek, rohanok? Jaj, jaj, mit tettem? Hova fussak? Az égben aligha laknak az égi lakók, vagy ki se látja bajom. Bár lennék kő, tengeri ár, hamu, alga! Ilyen sok kínt akkor sohasem tűrne szegény fejem el! És ami még rosszabb, hangok törnek ki szivemből, nem használ, bár zeng, zeng panaszáradatom. Jobbat mit tehetek? Szélvészbe veszik szavam úgyis, és ha leírom, a tűz lángja emészti fel azt. Éveim elszállnak, s az erényszerzés kora múlik, bármit kezdek, a szél, s látom, a víz nyeli el. Nem szívesen mondom, hogy a szürke por eltakar úgyis. Éljek vagy haljak? Élni csapássorozat. Mit nyer az élő? Ronda halálnak az árnya vetül rá, hogyha csupán iszonyú gondba merülhet el ő. Éljen, akit gond nélkül a boldog szívszerelem fűt, s mindent megkap. Fogd, fogd kezem, itt ez a kard. És ne remegj. Ha a lélek száll a heves levegőben, ezt kiabálja: „E lény gyilkosa Caelia volt!” CXCVIII. Ismeretlen szerző verse Holt szerető szemeit le-lezárta Ámor kegyelettel, s szedte a csontozatot össze utána Charis. Jámbor Cypris ad áldozatot, sírverset Erátó költött, olvasd el, bárki vagy is, ha szeretsz: Nincs itt test, de komor hamu sincs, csak a láng lobogása, megperzselhet e láng, vándor, az útra figyelj! Csehy Zoltán fordításai
