Irodalmi Szemle, 2007

2007/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Miklósi Péter: Térben és időben (Beszélgetés Szőke Józseffel)

SZEMTŐL SZEMBEN

nak arról, hogy e közszereplők nem álltak a helyzet magaslatán. Sem Tisza István, aki az első világháború előtt képtelen volt rendezni a nemzetiségekkel kapcsolatos kérdéseket; sem Károlyi, aki gróf létére eltáncolta a maga nevetséges táncát a bolsevikok vörös forradalmában. Ignotus olyan odaillő megállapításai ezek, amelyek nyomatékkai fölhívják a figyelmet arra, hogy a fotónak mennyire lényeges, menynyire meghatározó szerepe van a történetírásban. Ezek rendre kordokumentumok egy-egy adott korszak dokumentálásában. Saját későbbi kutatásaim során szinte megdöbbenve tapasztaltam - fellapozva például az 1948-as újrakezdést követő é- vek hazai magyar sajtóját hogy a hazai magyar újságírásunkban, lapszerkesztésünkben nemcsak a riportfotó óriási hiánycikk, hanem egyáltalában a fénykép, mint a lapkészítés alapvető eszköze.

* Korban maradjunk még röviden a két világháború közötti időszakban! Akár Ignotusra utalva: önmagunk múltjának felmutathatósága érdekében nálunk föltérképezte már valaki az első köztársaság szlovákiai magyar sajtójának fotóanyagát, a fotográfusok listáját?- Sajnos nem. Ez is az önmagunkkal szembeni adósságok egyike. Pedig ebben a tekintetben is volna mit mind szakmailag értékelni, mind mennyiségileg ösz- szegezni. Hadd említsek példákat! Itt van Csemiczky László, aki 1945 után inkább már csak festegetett, de az első köztársaságban szép számmal megjelentek fényképei az itteni magyar sajtóban. Vagy akár az Egyesült Magyar Párt 1942-ben megjelent Naptárában is, ahol a szlovák állam fénykorában egy tartalmát tekintve is figyelmet érdemlő fotómontázst ad közre a szlovákiai magyarság korabeli kulturális életéről. E fényképek üzenete meglepően hasonlít az 1945-1948-as jogfosztottság évei után létrejött Csemadok-csoportok tevékenységét rögzítő fotókhoz, vagy a gombaszögi Csemadok-rendezvények hangulatához. Ez a hasonlatosság különösen azokra a fényképekre vonatkozik, amelyeket Csemiczky az Esterházyak Nyitraapátin szervezett évi seregszemléin készített. Ugyancsak az első köztársaságban kapcsolódott a szlovákiai magyar sajtó vérkeringésébe aktív fotósként Csáder László, aki 1949 után viszont már „csak” grafikusként és könyvborítókat illusztráló művészi fotósként van jelen a szlovákiai magyar köztudatban. Külön említést, kiemelt figyelmet érdemel a Sarló-mozgalom 1931-ben Pozsonyban tartott, majd vándorkiállításként is szerepeltetett szociofotó tárlata, amelyen őszinte és mai szemmel is fontos fényképek mutatták be a szlovákiai magyarság akkori mindennapjait. Elsősorban Rosie Ney, azaz Földi Rózsi tár a nyilvánosság elé itt megka- póan hiteles, szociálisan olykor valóban ingerlő életképeket.

* Megreszkírozom a bátorságot, hogy azt mondjam: ez utóbbi fényképek dokumentumértéke, tehát Csemiczky, Csáder, Földi Rózsi és társaik pillanatképeinek becse jóval komolyabb, mint azok az újabb keletű fotók, amelyeket az ötvenes évek elején közölt az újra indult hazai magyar sajtó...